A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
A közel 40 éves Sasfészek Étterem Kecskemét egyik legrégebbi vendéglátóhelye. Az épület céges és esküvőhelyszínként is funkcionál, számos étel és italkínálattal. A HelloVidék ellátogatott ide, valamint felkereste Kis István vőfélyt, hogy elmondja, milyen tapasztalatai vannak az étterem esküvői szolgáltatásainak lebonyolításáról.
A Sasfészek Étterem Kecskeméten közvetlenül a Csalánosi Parkerdő bejárata mellett található. A helyiek és az átutazók számára közkedvelt helyre látogattam el, ahol előzetesen megnéztem a weboldalukat és kellemes meglepetésként ért az információ, hogyha elvitelre kérem az ételt, akkor 10% kedvezményt kapok a végösszegből. Nem nagyon volt kedvem ahhoz, hogy étteremben étkezzek és sokat várakozzak, mire elkészül amit kérek, emiatt a rendelés mellett döntöttem.
Nosza rajta, megnéztem az étlapot, ahol szemet szúrt egy étel, amit ezer éve fogyasztottam utoljára, így kiválasztottam egy adag Bélszínsteaket mustáros borskéregben. Tárcsáztam a weboldalon feltüntetett számot, majd egy kedves hölgy vette fel a telefont, akivel megbeszéltem, hogy mikorra érkeznék az ételért. Innen már csak fél óra választott el a helyszíntől, így gyorsan útnak eredtem.
A Sasfészek Étterem előtti ingyenes parkolóban állítottam le a motort és besétáltam az épületbe, ahol az egyik pincér pillanatok alatt segítségemre sietett. Kicsit még várnom kellett a steakre, de nem volt gond, hiszen csúcsidőszakban adtam le a rendelést és örültem annak, hogy egyáltalán vállalták a teljesítést. Míg várakoztam körbenéztem a helyszínen, ahol a terasz részén és beltéren is elég sokan voltak, a pincérek pedig serényen vitték ki az asztalokhoz a finomabbnál finomabb ételeket. Az étteremben a rendelések mellé ital és borkülönlegességek közül is lehetett választani, melyet sokan meg is tettek.
Pár perces várakozást követően megkaptam az összekészített rendelést, fizettem és elindultam haza. A steaket közepesen átsütve kértem, mellé pedig steak burgonyát, grillzöldséget és salátát kaptam, mint ahogyan az étlapon szerepelt. Hazafele tartva még betértem egy borszaküzletbe egy testes vörösbort venni, majd otthon szépen megterítettem, elővettem a bort, kitöltöttem egy vörösboros pohárba és elfogyasztottam az ételt.
Mindamellett, hogy a Sasfészek Étterem többek között finom ételeiről és kiszolgálásáról híres,- amit személyesen is megtapasztaltam,- még rendezvények lebonyolítására is alkalmas két rendezvénytermével, mediterrán hangulatú teraszával és esküvői luxussátrával, ahol á la carte rendszerű étkezési lehetőségre van mód.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Régebb óta ismertem már Kis István vőfélyt, tudtam, hogy több alkalommal is vett már részt a Sasfészekben tartott lakodalomban, ezért megkértem, hogy ossza meg tapasztalatait:
A Sasfészek Kecskemét egyik vendéglátós ékköve. Személyes tapasztalatom pozitív. Az étterem környezete erdős, ami nem csupán fantasztikus látványként szolgál, de gyönyörű fotók készítését teszi lehetővé, továbbá az idilli környezet, csodás polgári szertartásoknak ad helyet. A termek könnyen díszíthetők és jó az akusztikájuk, ezáltal jól hangosíthatóak. Nagy segítség a pároknak, hogy az emeleti szobában tudják tárolni ruhájukat, illetve nyári melegben, lehetőségük van letusolni. Nagyon szimpatikussá teszi a helyet nyári esküvőknél, a klímák hasznosak, hiszen jól lehűtik a termeket. Számomra, két dolog sarkalatos, a pincérek hozzáállása a vendéghez és a vacsora! A pincérek kedvesek, segítőkészek és vendégbarát viselkedést tanúsítanak reggelig. A vacsora elfogyasztása általában csendben történik, ez számomra azt sugallja, hogy a vendégeknek ízlik.
Címlapfotó /fotók: Bódogh Gabriella
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.