A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Megkezdődött csaknem 500 millió forint európai uniós támogatásból a Vaskúti úti egykori bajai laktanya parancsnoki épületének részbeni felújítása, egyik szárnya sporteseményeknek és rendezvényeknek ad majd otthont.
Az önkormányzat tájékoztatása szerint a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán elnyert 499,9 millió forint támogatásból megvalósuló projekt célja a kistérség népességmegtartó erejének növelése. Ennek érdekében az egykori Vaskúti úti laktanya parancsnoki épületének étterme és konyhaszárnya többfunkciós sport-, illetve rendezvénytérként újul meg.
A nagyméretű, vasbeton tartószerkezetű csarnokrész alkalmas küzdősportok és egyéb kisebb helyigényű sportágak edzés- és versenyprogramjának lebonyolítására, valamint egyéb rendezvények befogadására.
A volt étkezdéből alakítják ki a küzdőteret a hozzá kapcsolódó vizesblokkokkal, sportszerraktárral, lesz ruhatár, illetve büfé is. A nézőteret mobil lelátókból alakítják ki.
A hátsó szárnyban kap helyet a küzdőtérhez közvetlenül kapcsolódó kiszolgálóhelyiség-csoport: öltözők, női és férfi vizesblokk, valamint két, önálló megközelítéssel és önálló öltözőblokkal rendelkező edzőterem, amelyeket mobilfalakkal bármikor két részre oszthatnak majd.
Azt írták, az épület összességében nem változik, csupán két új előtetővel hangsúlyosabb megjelenést kapnak a bejárati zónák.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Lehetőség lesz eszközbeszerzésre is, így egyebek mellett öltözőszekrényeket, sportszereket és konyhai eszközöket vásárolnak - olvasható a közleményben.
A fejlesztés a bajai önkormányzat saját tulajdonú ingatlanán indul
Az egykori laktanya közelében 2020. június 25-én tették le a honvédelmi sportközpont alapkövét. Az állami beruházáshoz a bajai önkormányzat térítésmentesen biztosította a tulajdonában lévő ingatlant.
A két beruházás a Baja és Vaskút települések közötti útszakasz két oldalán, egymással szemben lévő ingatlanokon valósul meg.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?