2 °C Budapest

Hamarosan elindul a kis-balatoni kör bővítése: itt épülhetnek újabb kerékpárutak

2020. november 10. 17:02

Tovább bővül a Balaton és a Kis-Balaton térségének kerékpárút-hálózata, sőt, a tervek szerint a két kör idővel összeér. Mindebből a turisták mellett az érintett települések és a szolgáltatók, vállalkozások is profitálhatnak - számolt be róla a zaol.hu.

Ahogy a portál írja, az ország kerékpárút-építéseit több forrásból finanszírozzák. Vannak szakaszok, amelyek a közlekedésbiztonságot, mások pedig elsősorban a turizmust szolgálják.

Látható tendencia, hogy egyre többen hódolnak az aktív turizmusnak, az egészséges életmódnak, így a kerékpározásnak is a Balaton térségében, ezért fontos a hálózat bővítése, fejlesztése, amely gazdasági előnyöket is tartogat

- mondta el a lapnak Manninger Jenő országgyűlési képviselő.

A Kis-Balatonnál is fellendült az aktív turizmus, és ezt szeretnénk tovább erősíteni különféle pályázatokkal, amelyeknek elsősorban a megyei önkormányzat a gazdája. Kiemelt programként hamarosan elindul a kis-balatoni kör bővítése, erről már döntés született, és rendelkezésre áll az uniós forrás. Ezzel a beruházással az a szándékunk, hogy bekapcsoljuk a turisztikai vérkeringésbe a dombvidéket, a háttértelepüléseket, így Zalaszabart, Egeraracsát, Zalaszentmártont és Esztergályhorvátit. A gyönyörű panoráma, a változatos, izgalmas vidék biztosan sokakat csábít majd ide, erre a szakaszra is

- emelte ki a képviselő, majd hozzátette, Révész Máriusz kormánybiztossal is konzultálva készülnek az újabb hálózati tervek, amelyek fő iránya ebben a régióban, hogy a Kis-Balatont összekössék a balatoni térséggel, elsősorban Keszthellyel, Hévízzel. Mint mondta, azt tervezik, hogy végig biztonságos kerékpárúton lehet majd megtenni a távot, szemben a mostani lehetőséggel, amelyben bőséggel akadnak forgalmas utak is.

JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ennek talán legfontosabb eleme az Alsópáhok és Sármellék közötti rész, hiszen utána a Zala völgyéig már kiépült a kerékpárút, s ha Zalavár környékén még kisebb szakaszok elkészülnek, akkor hiánytalan lesz a két fontos zalai turisztikai térség közötti kerékpáros-összeköttetés

- magyarázta Manninger Jenő.

A másik tervezett beruházás pedig, hogy a fürdővárost összekötik Karmaccsal, feljavítva a meglévő földutat, amelyen túrakerékpár-útvonalat akarnak kialakítani. Ezzel Hévíz csatlakozna a Fertődöt Keszthellyel összekapcsoló nemzetközi útvonalhoz, ami kétségkívül tovább erősítheti, gazdagíthatja a térség turisztikai lehetőségeit.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 10. péntek
Melánia
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33