A klímaváltozás az életünk legtöbb területére kihat: a gazdaságtól a környezetünkön át egészen az alvási szokásainkig sok mindent érinthet.
Nemrég megjelent egy tanulmány az Európai Kardiológiai Társaság folyóiratában, mely szerint az EU-ban 2016-ban hozzávetőlegesen 7,6 millió 65 éven felüli embert érintett a pitvarfibrilláció problémája, ami viszont ettől is borzasztóbb az az, hogy ez a szám nagyon gyorsan növekszik. A lap adatai szerint 2060-ra akár a 14, 4 milliót is elérheti az érintettek száma. A magyarországi helyzetet tekintve sem állunk jól, a vezető halálokok között a legnagyobb számban a szív- és érrendszeri megbetegedések állnak. Ebben a betegségcsoportban jelentősen meghaladjuk az uniós átlagot, de még a Kelet-Közép-Európai átlagot is. Hazánkban a halálozások több, mint feléért (54%) a szív- és érrendszeri megbetegedések felelnek. Nem is gondolnánk, de ahhoz, hogy ez a szám csökkenni tudjon, nagyon sokat tehetünk. Nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre, hiszen ha a genetikai rizikófaktorokat nem is, de az életmódból adódó problémákat módosítani tudjuk. Nem csak az idősek, de a fiatalabb korosztály körében is szükség van az egészségtudatos hozzáállásra, és a megfelelő tájékozottságra. Hogy ebben segítséget adjunk, cikkünkben most annak jártunk utána, hogy milyen egyszerű, filléres módon járulhatunk hozzá szívünk egészséges működéséhet!
Az étrendünk nagy szerepet játszik a szívünk egészségének megőrzésében. Kis figyelmességgel már sokat tehetünk azért, hogy hozzájáruljunk szervezetünk egészséges működéséhez. Mivel a szívbetegséggel élők száma növekszik, és a magyar lakosság nagy részét érinti is a probléma, ezért fontos felhívni a figyelmet a szívbetegségek leküzdését segítő élelmiszerekre.
Az egyik kedvenc - és talán az egyik legmeglepőbb - alapanyag, számtalan jótékony hatással bír a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának csökkentésében. Ez pedig nem más, mint a tea.
William W. Li, amerikai kutató és orvos szerint a teákban nagy mennyiségben vannak jelen a flavonoidok, amelyek segítenek csökkenteni az oxidatív stresszt. Emellett csökkenti a gyulladást a szervezetben és javítja az erek működését a testben.
Ezt egy kutatás is alátámasztotta, amelyet 101 000 felnőtten végeztek Kínában, közel 22 év alatt: a felmérésből kiderült, hogy azoknál, akik hetente több mint három csésze teát fogyasztottak, 20 százalékkal csökkent a rizikója annak, hogy szív- és érrendszeri megbetegedésük alakuljon ki. Emellett 22 százalékkal csökkent a szív- és érrendszeri betegségben való halálozás kockázata, és összesen 15 százalékkal csökkent az idő előtti halál kockázata is.
A teafogyasztás csökkentette az érelmeszesedéses szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát és az ebből fakadó halálozást is, különösen a rendszeres teaivóknak a körében
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- olvasható a tanulmányban.
Egészségügyi szempontból mindez kiváló hír. Hiszen a tea - akár meleg, hideg, fekete, zöld, fehér, oolong - jótékony hatással bír a szervezetünkre.
Melyek ezek?
Íme Dr. Li szempontjai, hogy miért érdemes több teát fogyasztanunk, akár már mától kezdve:
- A tea csökkenti a gyulladást a szervezetben, hiszen bővelkedik flavonoidokban, melyek hozzájárulnak a szív egészséges működéséhez. Kutatások kimutatták, hogy a flavonoidok segítenek elmulasztani a gyulladást, ami csökkentheti az artériákban a lepedékképződést. A fekete és a zöld tea egyaránt tartalmaz flavonoidokat, de a zöld tea valamivel nagyobb mennyiségűt.
- Hozzájárul a koleszterint szinten tartásához. A Journal of the American Heart Association folyóiratban megjelent tanulmány szerint a tea segít lassítani testünk HDL-csökkenését (a „jó” koleszterinszintet), amely az öregedés során természetesen bekövetkezik. Kutatások azt is kimutatták, hogy a tea jelentősen csökkentheti a szívbetegségek és a stroke kockázatát azáltal, hogy csökkenti az artériákban felhalmozódó LDL-t (a „rossz” koleszterint).
- Akár zöld, akár fekete, a teafogyasztás a kutatók szerint növeli az őssejtek számát a véráramban, ami javítja a keringést és elősegíti a test jó állapotának fenntartását az életkor előrehaladtával.
- A teaivás hozzájárul az egészséges bélműködéshez. A kutatók szerint, a zöld vagy fekete tea flavonoidjai növelhetik a jótékony baktériumok számát és csökkenthetik a bél mikrobiomjának káros baktériumait.
- Több mint 3000 publikált tanulmány létezik, amelyek elemzik és értékelik a tea és teavegyületekben található antioxidánsokat, például az egyre ismertebb epigallocatechin-gallát (általában EGCG néven ismert) szerepét a rák különféle típusainak kialakulásának csökkentésében. Egy tanulmány szerint, azoknál a nőknél, akik naponta két vagy több csésze zöld vagy fekete teát fogyasztottak, 46 százalékkal csökkent a petefészekrák kockázata a nem teafogyasztókhoz képest.
- Segít az éberség fenntartásában, és nem csak azért, mert koffeint tartalmaz! A legutóbbi vizsgálatok a tea két vegyületét, az L-theanint és a koffeint vizsgálták. Az L-teanin aminosavról kiderült, hogy közvetlenül befolyásolja az agy azon területeit, amelyek irányítják a figyelmet és a komplex problémák megoldásának képességét. A teaivás valószínűleg javítja a mentális egészséget, a hangulatunkat, sőt még a munkateljesítményt is.
- Csökkenti a demencia kockázatát. Átfogó kutatást végeztek Japánban, melyből kiderült, a zöld tea fogyasztása segíthet, hogy megelőzzék a demencia kialakulását az idősebb korosztályban.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.