A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Az eddigi információk szerint a lakóházaktól körülbelül 300 méterre, az út mellett támadtak farkasok a szerencsétlenül járt kutyára. A támadás az eb életébe került.
Vasárnap este a Facebookon kezdett terjedni a hír, hogy legalább 3 farkas támadt rá egy kutyára Eger határában a Vécsey-völgyben, számolt be az Eger Hírek. A portál a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságnál érdeklődött az esetről: mint kiderült, az eddigi információk szerint
a lakóházaktól körülbelül 300 méterre, az út mellett támadtak farkasok a szerencsétlenül járt kutyára.
A kutya megtámadását észlelő személy legalább három farkas jelenlétéről számolt be. A több oldalról is nyitott, folyamatos zárt kerítéssel nem rendelkező üzemi területet a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakembere is ellenőrizte. A helyszínen több, nagytestű kutyafélétől származó nyom volt észlelhető. Az üzem területére a kutyát megtámadó állatok az üzem területével határos szőlők felől érkeztek, és az esetet követően arra is távoztak.
A helyszínen tartózkodó személy elmondása alapján a kutya szabadon őrizte a területet, vélhetően ugatásával magára vonta a figyelmet, nagytestű támadói játékként kezelték a kutya viselkedését, ami az esetet követően a kutya életébe került.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság számos alkalommal felhívta a lakosság figyelmét, a nagyragadozók által lakott területen a kutyák tartására vonatkozó szabályokra is.
A kóborló, szabadban tartózkodó kutyák a nagyragadozók áldozatává, táplálékává is válhatnak.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A történtek tisztázása érdekében a BNPI munkatársa felvette a kapcsolatot közeli térfigyelő kamerákat üzemeltetőkkel, az üggyel kapcsolatban tovább folyik az adatgyűjtés.
A BNPI később kiadott az esettel kapcsolatban egy közleményt, amiben azt írják: a megmaradt nyomok csak részben voltak azonosíthatók,
ezek alapján nem dönthető el teljes mértékben az, hogy valóban farkasok támadtak-e az őrkutyára.
Ugyanakkor a támadás módja és lefolyása sokkal inkább kutyákra jellemző módon zajlott le, a farkasok zsákmányolási célú támadása után gyakorlatilag nem maradt volna az őrkutyából szinte semmi. A történtek tisztázása érdekében a BNPI munkatársa felvette a kapcsolatot közeli térfigyelő kamerákat üzemeltetőkkel.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?