A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
A Kamélia Kert az elsők között van, akik próbálják meghonosítani Magyarországon a teatermesztést és annak hagyományait. Varga Mariannát, a kert alapítóját kérdezte a HelloVidék arról, hogyan jött az ültetvény létrehozásának ötlete, illetve, hogy miért érdemes magyar teát fogyasztani. De annak is utána jártunk, mit rontunk el a leggyakrabban, mikor teát készítünk.
HelloVidék: Miért nem termesztettek eddig Magyarországon teát?
Varga Marianna: Voltak próbálkozások az 50-es, 60-as években, de azok nem voltak sikeresek. Ma már szakmai segítséget is könnyebb kapni, az internet miatt, és a termesztéstechnológia is sokat fejlődött, így több létjogosultsága van.
HelloVidék: Honnan jött az ötlet, hogy létrehozza a teaültetvényt? Mi adta meg az első lökést? Illetve, mivel foglalkozott előtte?
Varga Marianna: Már régóta teákkal, teakóstolók szervezésével foglalkoztam, amikor kaptam a felkérést, hogy csatlakoznék-e az európai teaprojekthez, népszerűsíteném-e a teatermesztést Magyarországon. Egyből beleszerettem a gondolatba, és elvállaltam 2018 tavaszán.
HelloVidék: Miért különlegesek az itt termesztett teák? Miért ajánlott ebből is hazait fogyasztani?
Varga Marianna: Magyarországon még annyira új kultúra a teanövény, hogy nincs kártevője, sem kórokozója, így garantáltan vegyszermentesek lesznek a teáink. Tudom, honnan, melyik kertből érkeznek a levelek, ellenőrzött a minősége.
HelloVidék: Hogy képzeljük el a teaültetvény működését? Mikor történik az ültetés, betakarítás?
Varga Marianna: Májustól lehet ültetni, mikor már nincsenek talajmenti fagyok, egészen szeptember elejéig. A leveleket egy beállt ültetvényen kb. 3 hetente lehet szedni május és szeptember között, de nálunk még nagyon fiatalok a teakertek, így egy nyáron egy vagy két szedést tudunk összehozni kertenként, amit a teaworkshopjaimon el is fogyasztunk.
HelloVidék: Igényel valamilyen extra gondoskodást a növény?
Varga Marianna: Nagy a vízigénye, így mindenképp öntözni kell, hetente kétszer. Nagy melegben előfordulhat, hogy árnyékoljuk, illetve a téli vagyok ellen is védjük mulccsal vagy fóliával.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
HelloVidék: Milyen fajtájú teákat termesztenek az ültetvényen? Mekkora területen dolgoznak, mennyi növénnyel és hogyan dolgozzák fel őket?
Varga Marianna: Még kísérletről beszélhetünk csak, próbatermesztésről. A leszedett teákból készítettem már fehér és zöld teát is, amit a teaworkshopjaim résztvevői nagy örömmel kóstoltak meg.
HelloVidék: Hogyan érdemes elkészíteni egy ilyen teát? Mit rontanak el a legtöbben?
Varga Marianna: Bármilyen teát készítünk el otthon, fontos néhány alapszabály figyelembe vétele, ilyenek a víz hőfoka, a helyes áztatási idő, a használt tealevelek mennyisége. Leggyakoribb hiba a túl forró víz használata, és a túláztatás. Ha már arra figyel a teakészítő, hogy ne használjon forró, 100 fokos vizet, és ne áztassa a teát 1-2 percnél tovább, már sokkal finomabb teát fog tudni készíteni.
HelloVidék: Hogyan hatott a járvány a munkájukra? Milyen nehézségeket, illetve pozitív változásokat okozott?
Varga Marianna: Május végére terveztük a bemutató teakert megnyitását Vác környékén, ahová eljöhet bárki megnézni a teakertünket, megkóstolni a teáinkat. A járvány (és ez miatt egyéb családi nehézségek) miatt sajnos csúsztak a munkálatok, így tolódik a megnyitó is a következő májusra. De bízom benne, hogy érdemes rá várni, és szeretni fogják a látogatók.
HelloVidék: Milyen tervekkel vágnak a következő évnek? Idénre még terveznek valamit megvalósítani?
Varga Marianna: Idén még lesznek teakóstoló workshopjaim, amíg lehet tartani. Jövőre pedig még két féle teanövényt fogok kutatási céllal ültetni, illetve a legnagyobb munkánk a Kamélia Kert bemutató teakert megnyitása lesz. Mivel családi vállalkozás vagyunk, úgy alakítottam ki a munkákat, hogy szezonálisak legyenek, így jusson rá időm a család, gyerekek mellett. Tavasztól őszig igyekszem minél többet a szabadban lenni, a munkát is kiviszem a természetbe. Ilyenkor folynak a teanövények ültetése, a szaktanácsadás, és a szabadtéri teakóstolóim, a Sétálj és kóstolj rendezvénysorozat, melynek keretében szebbnél szebb botanikus kerteket és japán kerteket járunk be, és ott teázunk. Ősztől tavaszig jönnek a benti workshopok, rendezvények, ahol teáztatok, előadások, csapatépítők és céges napok, no és dübörög a webáruház, hiszen itt a teaszezon, és a karácsony is közeleg. Ilyenkor feltöltöm a készletet, mert szép csomagolású , minőségi teákat szívesen ajándékoznak az emberek. Ha pedig valaki ennél egyedibb ajándékot szeretne adni, örökbe fogadhat egy teacserjét, melyről névre szóló oklevelet állítunk ki a megajándékozott részére, valamint egy év múlva kap egy teakóstoló csomagot a magyar teából. Hiszen az örökbefogadással nem csak ajándékot vásárolt, hanem támogatta a teaprojektünket.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.