A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Augusztustól kezdve egyre gyakrabban lehetünk arra figyelmesek, hogy sündisznó költözött a kertünkbe. Ennek oka a nyár végén zajló második párzási időszak mellett az, hogy lassan elkezdenek felkészülni téli alvásukra, így olyan helyet keresnek, ahol meghúzhatják magukat és táplálékhoz is juthatnak. Az iskolakezdés előtt még épp jut idő arra, hogy a gyerekekkel együtt barkácsoljunk menedéket tüskéshátú barátainknak
A sündisznó igen hasznos állat, hiszen megeszi mindazokat a kártevő bogarakat, rovarokat és meztelencsigákat, amik kerti növényeinkben károkat okoznának.
A kertbe beköltöző apró állat gondozása azonban kifejezetten nagy felelősséget jelent, hiszen számos veszély leselkedik rá
– mondják a STIHL szakértői.
Éppen ezért azt javasolják, ha biztonságos környezetet szeretnénk kialakítani számára, érdemes saját házat készítenünk neki, amit egy csendes zugba, egy bokor, vagy fa tövébe állíthatunk fel.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Sünlak 7 lépésben
A sünlak készítése nem igényel különösebb szakértelmet, néhány egyszerű eszköz segítségével, a gyerekek bevonásával is könnyedén elkészíthető.
Szükséges eszközök:
- akkumulátoros láncfűrész
- kesztyű és védőszemüveg
- 4 db 40x25x2 cm-es fa deszka
- 1 db 30.x20x2 cm-es fa deszka
- 1 db 50x40x2 cm-es fa deszka
- 2 db 39x2x2 cm-es fa léc
- 3x30 mm-es fa csavarok
- csiszoló papír
- szögek
- kisméretű szemescsavarok
- kalapács, csavarhúzó
- néhány maroknyi szalma vagy mulcs
- Felkészülés a barkácsolásra:
A gyerekekkel való közös barkácsolás kicsik és nagyok számára is hatalmas élményt jelent, amennyiben pedig a munkához nagyteljesítményű eszközök használatára is szükség van, még izgalmasabb a kihívás. Fontos azonban, hogy az alkotás során végig ügyeljünk a biztonságos eszközhasználatra, éppen ezért, mielőtt belevágunk a sünlak készítésébe, ellenőrizzük STIHL akkumulátoros láncfűrészünket, használata során pedig viseljünk védőfelszerelést, így kesztyűt és szemüveget is. A későbbiekben a sünlakot elkészíthetjük majd az illusztrációkon látható, jelenleg előrendelés alatt álló GTA 26 ágvágóval is. Az egyéni védőeszközök nem helyettesítik a biztonságos munkatechnikákat, így az akkumulátoros eszközöket kizárólag felnőttek használják! - Pontos mérések, ügyes vágások:
A gyerekek mérőszalaggal és ceruzával jelöljék ki a pontos vágási helyeket. A ház oldalain határozzuk meg a tető tetszőleges lejtési szögét, majd igazítsuk hozzá a ház elülső oldalát is, ahová a bejáratnak rajzoljunk be egy 10x10 centiméteres négyzetet. Ha mindent gondosan kimértünk, vágjuk le a deszkákat akkumulátoros láncfűrészünk segítségével. - Egy kis csiszolás:
A vágási éleket csiszoljuk simára csiszolópapírral! - Elsőként az oldalfalakat rögzítsük!
Facsavarok és csavarhúzó segítségével rögzítsük össze a ház négy oldalát! - Jöhet a hálószoba!
A megmaradt kisebb méretű deszkából készítsük el a sünlak hálószobájának a bejáratát. Az előtérből ugyanis a sündisznó így egy még védettebb zugba tud majd elvonulni, ahol biztonságban lesz más állatoktól és a gyakran szélsőséges időjárástól is. A kis falat szintén facsavarok segítségével rögzítsük. - Készüljön el a tető is!
Annak érdekében, hogy a sünlak teteje bármikor leszedhető legyen, de ne csússzon le a házról, a megmaradt nagyobb méretű deszka aljára szögeljük rá a méretre vágott két falécet is úgy, hogy illeszkedjen a ház oldalaihoz. Ezt követően egész egyszerűen helyezzük a kis ház tetejére. - Ne feledkezzünk el a szigetelésről se!
A legjobb, ha a sünlakot szalmával vagy mulccsal töltjük meg, ami kiváló fészkelő anyagként megfelelő szigetelést nyújthat és gondoskodhat az apró állat kényelméről is.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.