A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Várhatóan július-augusztusban 80 milliárd forint keretösszegű pályázati lehetőség nyílik meg a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében az állattenyésztési és kertészeti ágazat számára. A Takarékbank már elkezdte a felkészülést agrárügyfeleivel közösen, hogy a gazdálkodók nagyobb projektekre is támogatást tudjanak szerezni. A hitelintézet a program előző fordulójában is sikeresen vett részt, finanszírozása révén mintegy ezer projekt valósult meg 110 milliárd forint értékben.
A 2016-ban indult pályázati fordulóban befogadott ügyletek mintegy kétharmadát állattartó telepek korszerűsítésére, terménytárolók létesítésére, szárító és tisztító berendezések, valamint kertészeti gépek beszerzésére, illetve borászati üzemek korszerűsítésére fordították az ügyfelek. A beruházásoknál egyaránt megfigyelhető a technológia fejlesztése és a kapacitásbővítés is. Az állattenyésztő gazdaságokban és a borászatoknál a beruházások révén jellemzően 50-100 százalékkal növekedett a teljesítmény is.
A növénytermesztők körében ugyanakkor általánosságban elmondható, hogy nem kimondottan a termelés bővítésére használták fel a VP forrásait, hanem nagyrészt hatékonyságjavító és eszközparkfejlesztő beruházásokat végeztek.
A jelenlegi pályázati ciklusban is nagy érdeklődés várható a kedvező feltételekkel elérhető források lehívására, ezért gyorsnak kell lenni. A Takarékbankban is készülünk az új pályázati időszakra, melynek keretében az egész országot lefedő előadássorozatot szerveztünk, már több mint 300 érdeklődő gazdálkodó ügyfelünkkel egyeztettünk, akiknek felhívtuk a figyelmét a rövidesen megnyíló lehetőségre
– mondta Hollósi Dávid, a Takarékbank Agrár Üzletágának ügyvezető igazgatója.
A korábbi pályázati fordulóval ellentétben várhatóan az összes állattenyésztő ágazat számára közös pályázatot hirdetnek meg. A kertészet esetében a pályázati célok között szerepel az üveg- és fóliaborítású növényházak építése, korszerűsítése, a zöldség-gyümölcs hűtőházi kapacitások bővítése és korszerűsítése, valamint a betakarított termény válogatását, csomagolását szolgáló technológiák támogatása. Ez utóbbi újdonságnak számít, hiszen a Vidékfejlesztési Programban a betakarítás utáni (úgynevezett post-harvest) technológiákra eddig nem lehetett pályázni. A jelenlegi pályázatból ugyanakkor, úgy tűnik, kimarad az ültetvénytelepítés, valamint a gombaházak építésének támogatása.
A pályázati feltételek alapvetően várhatóan nem változnak. Marad főszabályként az 50 százalékos támogatási intenzitás (Pest megyében 40 százalék), amely megnövelhető, ha valaki fiatal gazdaként vagy konzorciumban valósítja meg a beruházást. Továbbra is a legalább egy lezárt üzleti évvel rendelkező termelők pályázhatnak.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Fontos újdonság, hogy az egy projektben elnyerhető összeg maximuma a korábbi 500 millióról akár 2 milliárd forintra nőhet. A jelenleg is nyitva álló öntözési pályázatban már megnövelték a maximumot, így számítani lehetett arra, hogy az állattenyésztési és kertészeti beruházások esetén is lehetővé teszik a nagyobb projektek támogatását
– emlékeztetett Mezei Dávid, a Takarékbank uniós agrártámogatási ügyvezető igazgatója.
A Takarékbank a program előző szakaszában tapasztalt eredményeket vár a mostani pályázati fordulóban is, 22 százalékos piaci részesedésénél nagyobb arányban számít a projektek finanszírozására. A Takarék VP Komplex termék az előleglehívási garanciától és támogatás előfinanszírozástól a beruházási hitelen át, a beruházás működtetésére fordítható forgóeszközhitel nyújtásáig továbbra is megoldást kínál a vállalkozások számára. Az elemek az ügyfelek igényei szerint kombinálhatóak, de elemenként is kérhetőek.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.