Nehéz évet zártak idén a magyar mezőgazdaságban dolgozók. Az elmúlt két év során is számos akadállyal kellet már szembenézniük.
Aki már látott echte amerikai filmet, a reggelinél forgatott jeleneteknél szinte mindig előkerül valamilyen formában a földimogyoró. Az amerikaimogyoróként is elhíresült finomság nem véletlenül ikonikus alapanyaga a jenki reggeliknek, mivel az USA a világon harmadik legtöbbet termeszti belőle Kína és India után. Hazánkban leginkább nyers vagy pörkölt formában fogyasztjuk, de a mogyoróvaj-imádók tábora is évről évre egyre számottevőbb. A HelloVidék utánajárt, mekkora lehetőség rejlik a növény hazai termesztésében.
Már az 1930-as években is foglalkoztatta az akkori gazdálkodókat az eredetileg Dél-Amerikában termő növény, amit akkoriban a Békés megyei Medgyesházán, Medgyesbodzán és Mezőhegyesen próbáltak meghonosítani több-kevesebb sikerrel, noha az ötlet nem volt alaptalan. Egy 1957-es tanulmányában Dr. Moholi (Karakasevich) Károly geográfus azt állította, hogy Magyarország természeti és éghajlati adottságait figyelembe véve jó eséllyel termeszthető a földimogyoró Békés, Csongrád megye egészén, valamint Bács-Kiskun déli területein, az elmélet gyakorlattal való alátámasztása azonban sok-sok évet váratott magára.
A Debreceni Egyetem agrárkarán végzett kísérletek és elemzések 2017-ben igazolták a korábbi feltevéseket a termesztés eredményességére vonatkozóan, sőt az egy hektárra vetített terméshozam (3,3-3,6 tonna) a világ vezető földimogyoró-termesztő országainak élbolyába pozícionálta a magyar termőképességet. Az USA-ban 3,8-3,9, Kínában pedig 3,4-3,5 tonna volt az egy hektáron termő földimogyoró mennyisége, ezt követi a 3-3,1 átlagú India és a 2,5-2,6 tonnányi terméshozamú Brazília. Így éghajlat ide vagy oda, a kapott számok szerint a hazai földimogyoró-termesztésnek rendkívül jók a kilátásai.
Itthoni kártevője egyelőre aligha akad, aminek a vegyszerellenesek biztosan örülhetnek, a termesztése pedig mondhatni igénytelen, csak megfelelő mennyiségű napsütéses órára és csapadékra van szükség a normál növekedéshez és a biztos terméshozamhoz. Éppen utóbbiak miatt kedvez neki a dél-alföldi régió, ahol a megfelelő mennyiségű napfény évek óta garantált, a változóban lévő időjárást pedig a honos fajtákkal szemben viszonylag jól tűri a dél-amerikai növény. Bár létezik egy sokak által ismert állítás, miszerint minden nemzetnek ajánlott azt a növényt fogyasztania, ami őshonos az általa lakott vidéken, azonban nem lehet szó nélkül elmenni a földimogyoró beltartalmi értékei mellett.
Számos vitamin, antioxidáns és ásványi anyag forrása, utóbbiak közül is kiemelkedő a réz-, mangán-, kálium-, kalcium-, vas-, magnézium-, cink- és szeléntartalma.
A sok pozitívum mellett azonban nem sok termelő akad, aki ezzel a növénnyel foglalkozik hazánkban saját értékesítés céljából. A Debreceni Egyetem kutatásán felbuzdulva Zákányszéken Dobó Jenő és Kővári Róbert 2018-ban vágtak bele kísérleti jelleggel a földimogyoró-bizniszbe, ami annyira jól sikerült, hogy azóta évről évre nagyobb földterületen termesztik a növényt. Az őstermelő-villamossággal foglalkozó vállalkozó páros nem kívánt nyilatkozni a HelloVidéknek, azonban egy jászszentlászlói termelő szívesen beszélt tapasztalatairól, aki éppen az említett személyek sikerén felbuzdulva tett próbát az amerikai mogyoró termesztésével.
A Bács-Kiskun megyében gazdálkodó Faragó Zoltán családja világéletében kertészkedéssel foglalkozott, így az iskola elvégzését követően számára sem volt kérdés, hogy ezt a mesterséget fogja űzni, immáron 24 éve. Összesen fél hektáron termeszti a különböző zöldségeket, elsősorban a paprikát, paradicsomot, karalábét és salátát, a földimogyorót háromezer négyzetméteren pedig csak kísérleti jelleggel kezdte el ültetni.
Kötöttebb jellegű és építkezési homokon próbáltam termeszteni a tavalyi évben, utóbbin sokat kellett locsolni, mert a mogyoró vízigényes növény, a termesztése sokban hasonlít a burgonyáéra. Nagyon igénytelen, nem kell sokat tápoldatozni, én műtrágyát sem használtam, permetezni pedig nem kell, ennyiből nagyon hálás növény. Igaz, az már probléma, hogy egy évvel korábban akartuk elvetni, csak a szárazság miatt ez elmaradt. Egy zákányszéki úriembertől vettem az ötletet, mert szimpatikus volt, hogy nem kell vegyszerezni, szereti a meleget, nálunk pedig igen sok a napfényes óra. Gondoltam, majd csak el bírom adni a mogyorót, de nem így lett
– kezdte sorolni a növénnyel kapcsolatos tapasztalatait a jászszentlászlói termelő.
A Bács-Kiskun megyei gazdálkodó első éves élményei elég vegyesek, mert bár a földimogyoró termesztése nem kíván nagy befektetést, az eddigi tapasztalatok szerint a nagy hazai mogyorótermesztő és –feldolgozóüzemek mellett gondot jelenthez az értékesítés. A budapesti, debreceni, dorozsmai és békéscsabai nagybani piacok árait böngészve 800 forintos átlagárral szembesülünk függetlenül attól, hogy az áru import vagy hazai, de Faragó Zoltán szerint hiába viszik jobban a pörkölt mogyorót, a termesztés mellett már túl sokba fáj a kistermelőknek a feldolgozás. Ehhez társul még, hogy a várható terméshozamhoz képest a jászszentlászlói gazdálkodónak csak feleannyi földimogyorója lett, ami az áruházakban értékesített kínai mogyoróhoz képest fele akkorára nőtt meg.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Jelenleg is olyan száraz a föld, hogy nem lehet tudni, mi lesz a jövőben. A gabona sem tud elszakadni a földtől. Nekem igazából nem az aszállyal van a problémám, mert a növényt lehet öntözni. Nekem az értékesítés nem jött össze, ez a legnagyobb fájdalmam. A vásárlóim 2-3, legfeljebb 5 kilót visznek egyszerre kiskertekbe, ezért én is már csak egy jelképes áron árulom vetőmagnak, hogy elfogyjon
– avatott be a lesújtó értékesítési nehézségekbe Faragó Zoltán.
Noha a termesztése valóban sokban hasonlatos a burgonyáéhoz, az aratáshoz kifejezetten erre alkalmas gépet kell a gazdáknak beszereznie, akinek viszont nincs erre fordítható tőkéje, rögvest a kézi munkaerő problémájával szembesül. A jászszentlászlói termelőnek nem okozott gondot családilag és a már amúgy is foglalkoztatott emberei segítségével két nap alatt betakarítani a termést, de ezen felül is érezteti hatását, hogy mennyire híján vannak a mezőgazdaságból élők a biztos munkaerőnek.
Ipari országot csinálnak belőlünk. Mindenki elment gyárakba dolgozni, mert ott mások a körülmények, egyszerűbb és könnyebb a munka, ez biztos, hogy sokat számít. Nálunk, a kertészetben a munka az éghajlat miatt nem egész évben zajlik, annyira pedig nem megy jól a gazdálkodás, hogy a munkásoknak 1500-2000 forintos órabért adjunk
– tette hozzá Faragó Zoltán helyzetük árnyalásához. Éppen utóbbi megjegyzése miatt nem meglepő, hogy a jászszentlászlói termelő a gazdálkodás mellett egy 9 órás főállást is elvállalt, ami mellett egyelőre nem tudni, hogy fér majd meg a kertészkedés, és lesz-e helye a jövőben a bizonytalan időjárási tényezők és az állandó munkaerő-probléma mellett helye a földimogyoró-termesztésnek a palettán.
Elhamarkodott lenne tehát kijelenteni, hogy a burgonya szempontjából egyre mostohább időjárási körülményekre a dél-amerikai földmogyoró lehet a megoldás. Lehetnek azonban elszánt és újító szellemű gazdák, akik felbuzdulva mások sikerein, az első évek tanulóéveit követően képesek lesznek egyedül is megvetni lábukat a hazai földimogyoró piacán, hogy a kínai import helyett még több hazai termék kerülhessen a magyarok asztalára.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.