Főként a délnyugati országrészből, a fővárosból és Szeged környékéről, de az ország egyéb régióiból is gyűjtöttek példányokat.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően nagy az érdeklődés a július 1-jétől felvehető babaváró hitel iránt a Takarék Csoportnál. Eddig hárommilliárd forint értékben folyósította az államilag támogatott hitelt a bankcsoport, és összesen mintegy 8,5 milliárd forintnyi igényt befogadott. A Tiszántúlon kiemelkedően sok az érdeklődő. A takarékok 2022 végéig mintegy hatvan milliárd forint babaváró hitel kihelyezésére számítanak.
Megnövekedett az ügyfélforgalom a Takarék Csoport bankfiókjaiban a július 1-jétől felvehető babaváró hitel miatt. Egy hónap alatt több mint 875 igényt fogadott be a Csoport, összesen 8,5 milliárd forint értékben, ebből 315 ügyfélnek összesen 3058 millió forintot már folyósított is. Sokan még csak érdeklődnek, illetve az igény beadásához szükséges dokumentumokat szerzik be. Az első hetekben Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kiemelkedő volt az érdeklődés. A takarékok felkészültek a megnövekedett ügyfélforgalomra.
A Takarék Csoport azzal számol, hogy az államilag támogatott konstrukció lejártáig, 2022 végéig mintegy tízezer igénylőnek, összesen 60 milliárd forint értékben helyez majd ki babaváró hitelt. Egy átlagos jövedelemmel rendelkező háztartás várhatóan öt-nyolc millió forint szabad felhasználású, kamatmentes kölcsön felvételére lesz hitelképes.
Az első időszak tapasztalatai azt mutatják, az igénylésnél a jogszabálynak megfelelő társadalombiztosítási jogviszony igazolása okozhat problémát, valamint az esetleges meglévő hitelek is korlátozhatják a maximálisan adható összeget.
A babaváró hitelre vonatkozó szerződés 2019. július 1-jétől 2022. december 31-éig köthető, egyetlen alkalommal. A babaváró hitel kamatmentes és szabad felhasználású, ingatlanfedezet sem szükséges hozzá. A tapasztatok szerint a leggyakrabban lakásvásárlásra, vagy felújításra, lakberendezésre, autóvásárlásra, valamint meglévő hitel elő-, illetve végtörlesztésére veszik fel a babaváró hitelt.
A hitel vissza nem térítendő támogatássá alakulhat: a második (a hitelfelvételt követően születő vagy örökbefogadott) gyermek érkezése után az aktuális tőketartozás 30 százaléka vissza nem térítendő gyermekvállalási támogatás által előtörlesztésre kerül, a harmadik után az egész, az első és második gyermek érkezése után kérhető a törlesztés 3 évre történő felfüggesztése is. A hitel legfeljebb 10 millió forintig, maximum 20 évre, a támogatott időszak alatt legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel vehető fel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A hitelkérelmet a benyújtást követő tíz napon belül el kell bírálniuk a folyósító hitelintézeteknek. Nem számítható fel díj a kölcsön elbírálásáért, folyósításáért és előtörlesztéséért sem, viszont a hitelt felvevőknek az állam felé a fennálló kötelezettség 0,5 százalékának megfelelő kezességvállalási díjat kell fizetniük a törlesztőrészlet megfizetésével egyidejűleg.
A Takarék Csoport azt javasolja, hogy mindenki egyénileg mérlegelje a lehetőségeit. Ne általános megállapítások alapján hozzon pénzügyi döntést, hanem egyeztessen a takarékok szakértőivel, hogy megtalálhassák a személyre szabott legkedvezőbb megoldást.
A takarékok országszerte több mint 750 bankfiókban és a mobil Takarék-buszokban is várják az ügyfeleket. A takarék-ügyintézők nagy tapasztalattal rendelkeznek az állami támogatású termékek értékesítésében, a szintén állami támogatású CSOK-ból például minden negyediket a Takarék Csoport folyósítja.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?