Változtatási tilalom bevezetéséről döntött még december végén Balatonalmádi önkormányzata.
A nagyjából 13-14 cm hosszú kishal mindenkit meglepett a környéken. Ilyen színűt ritkán látni a Balatonban, nem is tudta hová tenni a Balatonmáriafürdőn pecázó horgász sem, aki kiemelte a vízből. Meglepődve mutatta az ott fürdőző Kisbán Kázmérnak, aki profi fotós lévén azonnal megörökítette a különleges élőlényt - írja a likebalaton.hu.
Balatonmáriafürdőn dél tájban a mólónál szárítkoztam, amikor a horgászok nézegették a furcsa halat. Rögtön lencsevégre is kaptam, nekem is teljesen új volt a látványa. Aztán visszadobták a tóba, élt a kis fekete hal
– nyilatkozta a portálnak Kisbán Kázmér, aki közösségi oldalán osztotta meg a halról készült fotóját. Amely után nyomban elindultak a találgatások: milyen hal lehet a képen.
Az MTA ÖK Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa Specziár András, pár évvel ezelőtt már talált egy ilyen halat és akkor meg is osztotta beszámolóját a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. honlapján:
A folyami géb hímje tud ilyen fekete lenni ívási időben. Ilyenkor a hal morfológiája is kicsit megváltozik (mintha más faj lenne), például erősebbek lesznek az állkapcsok, ami a territorialitást segíti
– írta összefoglalójában Specziár András.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Mit érdemes tudni a folyami gébről?
A folyami géb egy invazív hal, rettentő nagy étvággyal, nagy szaporasággal és elképesztő alkalmazkodóképességgel rendelkezik, ráadásul a Duna már tele van vele. Szakértők úgy vélik, ezek a halak a klímaváltozás és a megnövekedett hajóforgalom miatt szaporodtak el. Az, hogy szinte sose látjuk őket azért van mert csak nagyon keveset mozognak, jellegzetesen fenéklakó halak, a süllők és más ragadozók viszont szívesen fogyasztják.
A fekete színűket az ívási időszakban öltik fel a hímek, úszóik pedig sárga szélűek lesznek. Ezeknél a halaknál a hím vájja ki a fészket, majd őrzi és gondozza az ikrákat. Apró rákokkal, puhatestűekkel, kishalakkal és a fenéken élő apró állati szervezetekkel táplálkozik.
A gébeg Fekete-, az Azovi- és a Kaszpi-tenger vidékéről származnak, de megtalálhatók a tengerekbe ömlő folyók alsó szakaszain, torkolati részein lévő partközeli, sekélyebb vizekben is. Tapadókorong-szerűen összenőtt hasúszóikkal rá tudnak tapadni, kapaszkodni a függőleges tárgyakra is, így valószínüleg a hajókon megtapadva jutottak be a hazai vizekbe.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?