A nyugati, délnyugati szél többfelé megerősödik, de az ország délnyugati harmadán gyenge vagy mérsékelt marad a légáramlás.
A jövő héten is sok eső várható, a fagyosszentek idején pedig átmeneti lehűlésre is készülni kell - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzésében.
Hétfőn többfelé várható eső, zápor, délkeleten néhol zivatar, de az ország északkeleti harmadában estefelé lehet csak csapadék. A Dunántúlon többfelé megerősödik, a Nyugat-Dunántúlon viharossá fokozódik, keleten megerősödik, néhol viharossá fokozódik a szél. Zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések. Hétfőre az erős szél, illetve eső miatt több megyére figyelmeztetést is kiadtak. Győr-Moson-Sopron és Vas megyére a szél veszélye miatt másodfokú figyelmeztetést adtak ki.
A legalacsonyabb hőmérséklet 6-13 fok között, a nappali maximum nyugaton 9, keleten 24 fok körül alakul.
Kedden és szerdán is sokfelé várható eső, zápor, keleten helyenként zivatar is, többfelé lesz erős, néhol viharos a szél. A minimumhőmérséklet kedden 4-11, szerdán 6-13 fok között valószínű. A maximumhőmérséklet kedden 7-21, szerdán 9-21 fok között alakul, keletről nyugat felé haladva lesz egyre hidegebb.
Csütörtökön is többfelé várható eső, zápor, keleten, északkeleten helyenként zivatar. A leghidegebb órákban 5-11 fok lehet. Napközben 15-21 fok között alakul a hőmérséklet.
Pénteken is lehet eső, zápor, a legalacsonyabb hőmérséklet 5-11, a legmagasabb 17-22 fok között valószínű.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Szombaton elszórtan valószínű eső, zápor, a minimumhőmérséklet 5-12, a maximumhőmérséklet 19-24 fok között alakul.
Vasárnap napos idő lesz, csak néhol záporral. A leghidegebb órák 7-14 fokos hőmérséklete napközben 20-25 fokig melegszik - olvasható az előrejelzésben.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?