1 °C Budapest

Na ezért érdemes magaságyásban veteményezni: még a legkisebb kertekben is

2019. május 9. 16:45

Minden valamirevaló kertésznek ismernie kell azt a módszert, ami megkönnyítheti a növénytermesztést - főleg akkor, ha rossz minőségű a veteményezésre, ültetésre szánt kert talaja. Ehhez nem kell mást tenned, csak építeni néhány magaságyást, amely számos előnnyel rendelkezik a szimpla földbe való ültetéssel szemben. Hogy miért lesz jó ez a növényednek? Mutatjuk a leghasznosabb infókat!

Úgy tűnhet, hogy az emelt ágyásoknak csak nagy kertekben van helye, valamint nagy szakértelem szükséges hozzájuk. A tévhitekkel ellentétben bármilyen kertben készíthetünk emelt ágyást, csak az arányokra kell figyelnünk, na meg arra, hogy mennyi hely adott a projekt kivitelezésére.

Az emelt ágyások előnyei

Több dolog miatt is érdemes kísérletezni a magaságyakkal. Amikor kertünk talajának silány minősége van, inkább sziklás, köves esetleg túlzottan nedves földdel rendelkezik, akkor ajánlott legalább egy magaságyat elkészíteni. Ez tesztnek tökéletes lehet: ki lehet tapasztalni rajta, hogy milyen virágok kedvelik ezt a környezetet, mennyi víz és föld szükséges bele stb. A széles keretbe helyezett ágyás egyik előnye, hogy olyan földdel tudd megtölteni, amit mondjuk, te magad állítasz össze, az elültetésre váró növény igényei szerint.

Az is kedvező lehet a növények számára, hogy tavasszal könnyebben felmelegszik az óriási ládákban a talaj, ettől gyorsabban nőnek meg a virágok is. Persze ehhez érdemes tudni azt, hogy miket érdemes magaságyásokba ültetni. A legtöbben gyümölcsöt vagy zöldségt nevelenek a magasított ágyásokban, mint például paradicsom, paprika, eper, áfonya, málna, saláta, káposzta, újhagyma. De akadnak olyanok is, akik a hétköznapi virágok mellett gyógynövényeket is termesztenek bennük. Ezek közül a legnépszerűbbek kamilla, citromfű, menta, zsálya.

Előnyként emlegetik azt is, hogy mivel az ágyásnak nagyobb fala, kerete van, így könnyebb gondozni a megemelt földterületet. Nem kell hajladozni a földhöz és vissza, akár széken ülve is átgyomlálhatjuk az ágyást. Főleg azok, akiknek valamilyen derék- vagy hátfájásuk van. Persze a kertészkedés remek testmozgásnak számít, ráadásul nem csak testileg, de mentálisan is jó hatással van ránk, ezekről korábban már írtunk is.

Mire lesz szükséged?

A gyakorlott kertészek általában fát választanak a legszebb magaságyak elkészítéséhez, ezek közül is inkább fenyőt, mivel ez számít a legolcsóbbnak. Persze vannak, akik kőből vagy cementből készítik el megemelt veteményesüket. Az, hogy mit használsz alapanyagnak, csak rajtad múlik és persze azon, hogy mennyit szeretnél rá költeni. A legegyszerűbb, ha elmegyünk a legközelebbi barkácsáruházba és veszünk néhány pallót vagy tetőlécet – a lényeg, hogy a kiválasztott léc legalább ötven miliméter vastagságú és százötven miliméter szélességű legyen. Fontos viszont, hogy semmiképp nem használjunk olyan deszkákat, amik már kezelve voltak valamilyen vegyszerrel, mint péládul a legtöbb raklap, hiszen ezek magukba szívták a vegyszereket, amikben lehet mérgező anyag is. Ez pedig veszélyes lehet azokra zöldségekre, gyümölcsökre, amiket azért termesztünk, hogy el is fogyasszuk őket.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az ideális ágyás megtervezése

Mielőtt építkezésbe fogunk, meg kell terveznünk, hogyan is fog kinézni a kertünkben a magaságyás. Első körben pont ezért érdemes kijelölni a helyet, ahová szánjuk a veteményest. Ezt követően jöhet a méricskélés, hogy biztosan elférjen a növényágy a tervezett helyre. Az ágyás méreteinek nem szabad túl nagynak lenni: szakértők szerint maximum másfél méter szélesnek és legalább hetven centiméter magasnak kell lennie.

Így építsd meg a magaságyást!

  • Első lépések
    A keret összeállítása után érdemes lekenni a fa külső és belső felületét lenolajjal, ezzel is növelhetjük annak élettartamát. A profik legtöbbször kibélelik a keretet valamilyen fóliával, ezzel is távol tudják tartani a nedvességet a fától, így sokáig használható marad a magaságy.
  • Jöhet a rétegezés
    A vakondok és rágcsálók ellen érdemes az ágyás legalsó részére kifeszíteni egy dróthálót - ez megakadályozza, hogy átjussanak a veteményig az állatok. Ezt követheti egy réteg kavicságy, ami a megfelelő vízgazdálkodásban segít majd. Erre jöhet egy durvább réteg,amiben lehetnek fák- vagy bokrok ágai, majd egy kicsit finomabb szint következik, amire a levágott, kigyomlált füvet rétegezzük. Ha ezzel végeztünk, jöhet a gondosan kiválasztott és a megfelelő tápokkal, összekevert föld. Ez lesz az a réteg, amibe ültetni kell a magokat, hagymákat.
  • Amire érdemes figyelni
    A magaságy könnyebben kiszárad, így ügyelni kell a rendszeres öntözésre. A föld folyamatosan ülepedni fog, mivel a különböző rétegek között elkezdődik a bomlás.Pont ezért figyelni kell arra is, hogy a legfelső, termőföldes réteget tudjuk pótolni. Emelett kiemelt figyelmet kell fordítani a táplálásra is: komposzttal, trágyával.

Ha még sosem készítettél magaságyást, akkor nézd meg a következő videót, amiből hasznos trükköket leshetsz el.

(via: thespruce.com)

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 11. szombat
Ágota
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33