1 °C Budapest

Megújította együttműködését a Takarék Csoport és a Magyar Állattenyésztők Szövetsége

2019. április 24. 16:03

A megújított megállapodás célja a versenyképes és fejlődő magyar állattenyésztés további segítése. A Takarék Csoport és a Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSz) szakmai információcserével, közös rendezvényekkel, valamint képzésekkel is segíti egymás működését. A Takarék Csoport továbbra is kiemelt figyelmet fordít a mezőgazdaságon belül az állattenyésztési ágazat hatékony és a gazdák sajátos igényeit figyelembe vevő finanszírozásának.

Felmérések szerint az állattartók beruházási kedve továbbra is magasabb, mint a növénytermesztőké, ami részben a pályázatok motiváló hatására utal. A beruházások jelentős hányadát támogatás igénybevételével tervezik, ehhez hitelfelvételi szándék is párosul. A szakértő agrárfinanszírozás iránti igény és az ágazatot jellemző erőteljes fejlesztési szándék indokolta a Magyar Állattenyésztők Szövetsége és a Takarék Csoport között évek óta fennálló megállapodás megújítását. A kibővített együttműködés, amelyet a Takarék Csoport részéről Szabó Levente vezérigazgató-helyettes, a MÁSZ részéről pedig Wagenhoffer Zsombor ügyvezető igazgató írt alá szerdán, megerősíti, hogy a felek az eddigieknél is hatékonyabban segítik az állattartók igényeinek kielégítését, olvasható a Takarék Csoport közleményében.

A Takarék Csoport ma a három legnagyobb szereplő között található az agárfinanszírozási piacon az ügyfelek számát és a kihelyezett hitelmennyiséget tekintve, már most is majdnem minden harmadik forintot agrárügyfélnek ad.

Jelenleg összességében 21-22 százalékos a részesedésünk, de a kis- és közepes termelők körében - szakértő hozzáállásunknak köszönhetően - piacvezetők vagyunk és a terveink szerint 2023-ra tovább, 25 százalékra növeljük részesedésünket az agráriumban. Az állattartók a magyar állattenyésztés fejlesztése, helyzetének javítása érdekében pedig kiemelten számíthatnak a bankcsoportra.

- mondta Szabó Levente.

A kis üzemméretek finanszírozásában különleges szakértelemmel rendelkező takarékszövetkezeti szektor tapasztalataira építve a Takarék Csoport folyamatosan fejleszti termékkínálatát, mindinkább bekapcsolódva a nagyobb üzemek fejlesztéseibe is, mondta el a vezérigazgató-helyettes.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A ma megújított együttműködés legfontosabb célja közelebb hozni a bankcsoportot az állattenyésztőkhöz, ezzel új alapokra helyezni az ágazatban tevékenykedők hitelképességének megítélését – fejtették ki az aláírók, akik szerint, az állattartást nagy beruházásigényű és folyamatosan magas forrásigényű szektorok alkotják, ahol állandó fejlesztésre, a világszínvonalú genetika, technológia és szakértelem alkalmazására van szükség. Ezért fontos hangsúlyozni, hogy az erőfeszítések akkor vezetnek fenntartható fejlődéshez, ha mind több állattartó felismeri, hogy a világpiaci versenyben kell részt vennie akkor is, ha termékét itthon adja el.

Fotó: Takarék Csoport

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 11. szombat
Ágota
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33