Nehéz évet zártak idén a magyar mezőgazdaságban dolgozók. Az elmúlt két év során is számos akadállyal kellet már szembenézniük.
Több ezren tűnnek el évente Magyarországon és a kétharmaduk fiatalkorú. Az eltűnt személyek számát jelentősen befolyásolja azoknak a fiataloknak a száma, akik állami intézményekből szöknek meg. A szökésnek számos oka lehet a családon belüli erőszaktól egészen a bizonyítványosztástól való félelemig.
Ha a rendőrségi felkutatás 10 nap alapján sem sikeres, akkor számít valaki eltűnt személynek. Akár szabad akaratából szöknek el a fiatalok, akár bűncselekmény áldozatává válnak, az eltűnt személyek közé soroljuk őket. A legtöbb fiatal Magyarországon szabad akaratából távozik, sokan egyszerű kalandvágyból, mások fizika vagy lelki problémák miatt.
Az eltűnt személyek száma jelentősen nőtt az elmúlt 5 évben, és ez igaz a fiatalkorúak aránya. A rendőrségi körözési adatok alapján 18 éven aluli személyek közül 2012-ben 11 712-en tűntek el, addig 2017-ben ez a szám 19 600-ra emelkedett.
Ők rendszerint nem a családjuktól, hanem állami intézményekből csellengenek el, és egy hónapon belül megkerülnek
mondta el Matuska Rita, az Ezer Lámpás Éjszakája Alapítvány kommunikációs munkatársa. Nyomtalanul átlagosan csak 100-200 gyerek tűnik, a csellengők 95%-a rövid időn belül előkerül.
Az Ezer Lámpás Éjszakája civil kezdeményezésre jött létre Magyarországon is a "tejesdoboz akció" amerikai mintára. Az eltűnt fiatalkorúak fényképe kikerül a tejesdobozokra, más fontos információkkal együtt, amelyek megkönnyítik a keresést. Tavaly prevenciós előadássorozatot is indítottak Vigyázz Rám! címmel, amely során pszichológusok, gyermekvédelmi szakemberek, rendőrségi dolgozók és az alapítvány munkatársai együttesen hívják fel a csellengés veszélyeire, a kiváltó okokra és a megelőzés fontosságára a figyelmet.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 899 096 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 55 762 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,82%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 914 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Amennyiben arra gyanakszunk, hogy egy rokonunk, ismerősünk eltűnt, a bejelentéssel való késlekedés az egyik leggyakoribb hiba. Mivel az eltűnések során az első pár óra a legkritikusabb, azonnal jelentsük be az eltűnést a rendőrség 112-es általános segélyhívó számán, vagy hívjuk a Kék Vonal segélyszervezet 116 000-ás számát, mely kifejezetten gyerekek eltűnésének bejelentésére szolgál.
Amit még azonnal érdemes megtennünk, hogy beszélünk az eltűnt személy barátaival és családjával, mert minden információ fontos lehet. Ha lehetőségünk van rá, ellenőrizzük, vitt-e magával útlevelet, más iratokat, esetleg hiányoznak-e kedvenc ruhái. Ha hozzáférésünk van, ellenőrizzük történt-e az eltűnése óta pénzfelvétel a bankszámlájáról, és ha igen, mikor és hol.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.