2 °C Budapest

Nemzetközi siker küszöbén: Debrecenből reformálná meg a nyelvoktatást egy magyar startup

2018. december 18. 15:00

A debreceni Xeropan egy remek példa arra, hogy a fővároson kívül is lehet nemzetközi sikertörténetet építeni. A szórakoztató nyelvtanulást szorgalmazó alkalmazás olyannyira sikeres lett, hogy mára már több külföldi felhasználója van, mint magyar. A cég egyik alapítója, Al-Gharawi M. Attila elárulta a HelloVidéknek, hogyan sikerült az élre törni, milyen nehézségekkel kellett szembenéznie a vállalkozásnak, és hogy milyen egy ízig-vérig vidéki startupnál dolgozni.

Nyilvánvaló, hogy a magyaroknak rendesen meggyűlik a baja a nyelvtanulással: számos kutatás szerint Európa sereghajtói vagyok ebből a szempontból, és árulkodó az a számadat is, hogy közel 50 ezer ember azért nem kapta meg a diplomáját, mert nem tudták még letenni a nyelvvizsgát. Sőt, sok esetben a nyelvvizsga sem nyújt garanciát arra, hogy az ember aktívan képes kommunikálni egy idegen nyelven. Miközben lassan elvárás lesz az, hogy a középiskolából kikerülő diákoknak nyelvvizsgája legyen, a hagyományos nyelvoktatás módszerei sorra buknak el. Mit is tehetne az, akinek unalmas a tankönyvek nyálazása, nincs elég kitartása az autodidakta tanuláshoz, a magántanár és a nyelviskola pedig megfizethetetlen a számára?

A nagy ötlet

A Xeropan éppen a fenti, egyre égetőbb problémára nyújt megoldást: kilépve a klasszikus nyelvoktatás korlátai közül egy telefonos játékba navigálja a nyelvtanulót. Mivel úgyis mindig ott lapul a telefon a zsebünkben, miért ne használhatnánk értelmes dolgokra? Az alkalmazás szakít a hagyományos nyelvtanmagolós-tesztkitöltős nyelvtanulással, és változatos szövegekkel, aktuális hírekkel, filmekből és tévéműsorokból kivágott klipekkel, anyanyelvi kiejtésű hanganyagokkal, színes képekkel és videókkal teszi élvezetessé és szórakoztatóvá a nyelvtanulást.

Az applikáció megálmodói a gamification lehetőségeit felhasználva a mindenkiben meglapuló gyermeki lelkesedést kívánják előcsalogatni, amit a kor előrehaladtával egyre nehezebb előidézni a nyelvtanulókból.

Az alkalmazásban folyamatosan célokat kell teljesíteni, kitüntetéseket kaphatunk, ezáltal nem hagyják motiválatlanul a nyelvtanulókat. A felhasználó nyomon követheti aktív és passzív szókincsének alakulását, saját készségeinek fejlődését, sőt akár ismerősei eredményeivel és szorgalmával is versenyezhet. Bárki bekapcsolódhat az interaktív tanulásba a teljesen kezdőtől a felsőfokig, és visszajelzést kaphatnak arról, hogy mikor bátorkodhatnak angol nyelvű állásinterjúra, vagy esetleg nyelvvizsgára menni.

A szupercsapat

Mint minden alkalmazás, a Xeropan mögött is áll egy csapat, akik a nyelvtanulás forradalmasításán fáradoznak. Al-Gharawi M. Attila korábban nyelvtanárként dolgozott, és az egyik tanítványával dolgozta ki a Xeropan koncepcióját. A nyelvórák tapasztalatai és a tanulók visszajelzései alapján fejlesztették ki az alkalmazás tartalmát, majd programozókat is bevontak a feladatba. A tanítványból üzlettárs lett, és a csapat mára már 23 főre duzzadt: főként tananyag-készítők, illetve programozók adják a cég magját.

Bár már számos startup működik Magyarországon, a Xeropan azért van érdekes helyzetben, mert nem a fővárosban van a központja.

Debrecen dinamikusan fejlődik, számos cég helyezi ide a telephelyét, és nagyon aktív startup közösség van. A Debreceni Egyetem sok kiváló szakembert bocsát ki, különösen a számunkra lényeges nyelvi és informatikai területen. A város ezen kívül nagyon innovatív és támogató közeget biztosít a startup vállalkozásoknak

- mondta Al-Gharawi Attila, majd hozzátette, hogy azért döntöttek a vidéki működés mellett, mert korábban ott dolgoztak, tehát a debreceni központ valamilyen szinten adottság volt.

Egy startup esetén nehéz elkerülni a fluktuációt: kezdeti szakaszban a startup vállalkozások sokszor nem tudják azt a fizetést biztosítani, mint egy nagyobb multi. Aki viszont marad, jól jár: együtt fejlődik a céggel és sokkal nagyobb sikerélményben lesz része.

A vállalkozó elárulta, hogy kezdetben a megfelelő munkaerő megtalálása nehézségeket okozott, de mára már összekovácsolódott a csapat és mindannyian elkötelezettek a közös siker iránt. A Xeropan lelkes, elhivatott és fejlődésre nyitott munkatársakat keres, és most már sikerült leküzdeni a magas fluktuációt és a kezdeti megpróbáltatásokat.

A fiatalabb generációk számára már csaknem elvárás, hogy a munkáért cserébe ne csak fizetést kapjanak, hanem valami többet nyújtson a munkahely: a Xeropan például rugalmasságot, támogató közeget és jó munkahelyi légkört biztosít, emellett ingyen kávét, gyümölcsöt és snacket kapnak a munkatársak. A startupnál munkakörtől és igénytől függően home office-ra is van lehetőség, de ha valaki éppen a kis kedvencét nem szeretné egyedül otthon hagyni, akkor őt is magával viheti a munkába. A fentieket tanúsítja az is, hogy a cég megkapta a Szerethető munkahely elismerést is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Facebook beágyazás
https://www.facebook.com/attila.algharawi/posts/10210640719493628

Nemzetközi vizeken

Az első változathoz képest rengeteg fejlesztést kapott az alkalmazás, jelenleg pedig egy interaktív társalgási modulon, egy speciális A.I. funkción dolgoznak az élő beszéd gyakorlása érdekében. A legújabb verzió sokkal gyorsabb, 8000 angol kifejezéssel rendelkezik, és folyamatban van a program minél több nyelvre történő adaptálása.

A Xeropannak a világ 185 országában vannak felhasználói Brazílián át egészen Vietnámig. A felhasználók száma megközelíti a 300 ezret, melyeknek döntő többsége már külföldi.

Az alkalmazást használók számának folyamatos növekedése mellett több elismerést is kaptak a munkájuk eredményeként: már az indulás után nem sokkal, 2015-ben felfedezték az alkalmazás különlegességét, hiszen több mint 100 magyar fejlesztésű applikáció közül a Xeropan nyerte el az 1. helyezést az Appra magyar! pályázaton, a csapat pedig nemrég „Innovatív márka” kategóriában Magyar Brands díjat zsebelt be.

A közelmúltban egy nagyobb összegű tőkebefektetést kapott a cég, aminek segítségével a komolyabb technológiai fejlesztéseket és intenzívebb nemzetközi piaci megjelenést valósítanának meg. A cégvezető szerint az utóbbi időkben már napi szinten érkeztek partneri, együttműködési megkeresések nemzetközi cégektől és külföldi szervezetektől, akik jelentős potenciált látnak a nyelvoktatási metodikában.

Részben a partneri kapcsolatok kialakítása érdekében vett részt a csapat december elején a világ vezető startup eseményén, a Helsinkiben tartott Slush-on, ahol 130 országból érkező 2600 startup vállalkozás és 1600 befektető képviseltette magát. A kapcsolatépítésen kívül az inspirálódás és a tapasztalatcsere lehetősége vonzza a kisvállalkozásokat a hasonló rendezvényekre.

A skandináv országokból már több megkeresésünk volt különböző együttműködésekre. Számos országban a nemzeti oktatási rendszerbe való integrálási lehetőségeket is elkezdtük ezekkel a partnerekkel vizsgálni

- árulta el Al-Gharawi M. Attila, majd hozzáfűzte, hogy a tárgyaló partnereik is részt vettek a Slush-on, ezért bíznak benne, hogy sikerül új és értékes együttműködéseket létrehozni.

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 10. péntek
Melánia
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33