2 °C Budapest

Halat esztek karácsonykor? Erre nagyon figyelj, ha nem akarsz pórul járni!

2018. december 15. 15:30

Közeledik a karácsony, az éves halfogyasztás harmadát ezekben a hetekben adják el a kereskedők. Ebben az időszakban esszük a legtöbb halat, de még így is le vagyunk maradva az európai átlaghoz képest.

Tudjuk, hogy egészségesebbek lennénk tőle, azt mondjuk, szeretjük, halfogyasztásban mégis messze elmaradunk az európai uniós évi fejenkénti 20 kilogrammos átlagtól, annyira messze, hogy az egész Unióban még mindig mi fogyasztjuk a legkevesebb halat, illetve halászati terméket. Ráadásul, az egész éves adag majdnem felét karácsonykor faljuk fel, és csak a másik 3 kilót osztjuk be az év fennmaradó részében. Míg a listavezető Portugáliában mindenki hetente nagyjából egy kilónyi halételt fogyaszt, itthon ugyanez a mennyiség egy negyedév alatt fogy el.

Talán azért nem szeretjük, mert nem ismerjük – tájékoztatta a HelloVidéket a Tudatos Vásárlók Egyesülete.

A vásárlók leginkább a pontyot ismerik (89%), utána viszont rögtön két tengeri halféle, a hekk (80%) és a tonhal (72%) következik.

A HelloVidék a Tudatos Vásárlók Egyesületével összegyűjtött pár információt, mit kell tudni a halakról?

Erre figyelj halvásárlásnál:

• Lehetőleg hazai, bio-minősítésű halat vegyél!

• A hazi halakból a busa, amur, kecsege húsának a legmagasabb az egészségre jótékony, többszörösen telítetlen zsírsav-tartalma.

• Tengeri halból lehetőleg olyat vásárolj, ami viszonylag közelről jön.

• Tengeri halból a kisebb fajokat - pl. szardíniát, heringet, szardellát - válaszd!

• Ezeket kerüld a higanyszennyezettség miatt: cápa, kardhal, tonhal, királymakréla, cserepeshal.

• Keresd a fenntartható tengeri halászatot (MSC) és a fenntartható akvakultúrás halászatot (ASC) jelző címkéket!

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Friss vagy fagyasztott halat válasszak?

29 szupermarketben is kapható friss és fagyasztott hal nehézfémtartalmát vizsgálta a Tudatos Vásárlók Egyesülete a laboratóriumban. Az édesvízi halak közül nézték az afrikai harcsát, a busát, a pontyot, a pisztrángot és a pangasiust, míg a tengeri halak közül a hekket, a lazacot és a tőkehalat. Került a tesztbe bio, MSC és ASC minősítésű hal is. Megnézték, hogy van-e bennük egészségkárosító higany, arzén, kadmium vagy ólom, rendelkezik-e független fenntarthatósági minősítéssel.

A legmagasabb összesített pontszámot a hazai tenyésztésű, illetve ökovédjeggyel rendelkező halak kapták.

A lista élére a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. bio busa szelete és pontyszelete, valamint a Győri Előre HTSZ Fresh Fish Today nevű pontya került. Szintén a lista elejére kerültek a fenntarthatósági (ASC, MSC) védjeggyel ellátott termékek is: az Ocean Sea és az Almare Seafood pangasius (cápaharcsa) filéje.

A laboratóriumi vizsgálatok alapján a 29 tesztelt termékből 3 terméknél egyáltalán nem volt kimutatható egyik vizsgált szennyezőanyag sem: Delforg Afrikai harcsafilé és Delforg gyorsfagyasztott pangasius valamint a Classic gyorsfagyasztott pangasius nevű terméknél. Jó hír, hogy a többi terméknél is, a kimutatott nehézfém mennyisége jóval az Európai Uniós határérték alatt volt.

Halfajok tekintetében az édesvízi halakban (ponty, pangasius, afrikai harcsa) volt a legkevesebb nehézfém.

A közösségi gazdaságok mintájára számos közösségi halászat alakult az elmúlt években Európában és az Egyesült Államokban. Ebben a modellben a tagok hal-dobozra fizetnek elő, és heti rendszerességgel veszik át a friss halat a helyi halásztól, egyelőre ez a rendszer Magyarországon nem működik, viszont mutatunk egy térképet, hol lehet friss halat venni.

Boldog halakat nálunk is tenyésztenek, a Szentendrei-szigeten, Tahitótfalu határában egy régi szennyvíztisztító telepen valósította meg álmát Csörgő István. Az 1983-ban bezárt telep betonteknőiben ma évente 10 tonna szivárványos pisztráng nevelkedik. Mivel a pisztráng nagyon kényes a víz tisztaságára, csak kristálytiszta, 12-13 fokos vízben él meg, a minőség garantált, ami a tenyésztőnek sokkal többet ér a mennyiségnél. István szerint egyes takarmányokkal 9-10 hónap alatt is fel lehet növeszteni a halat, de a konyhában úgyis mindenre fény derül.

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 10. péntek
Melánia
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33