A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
A Duna vízszintjének emelkedésével megugrott a kereslet a folyami áruszállítás iránt, ennek következtében magasak az árak is. Ennek ellenére a szakma jó pozíciója ingatag: folyik a folyami fuvarozók piacvesztése – írja a Világgazdaság.
A múlt hét közepe óta emelkedik a Duna vízszintje, a most 24 deciméteres átlagos gázlómélység közel egy méterrel magasabb az elmúlt fél év átlagos vízállásánál, ám a probléma korántsem oldódott meg.
Még nem lehet tudni, hogy a következő hetekben hogyan alakul a vízszint, meddig tart a mostani javuló tendencia. Másfél-két hétig is eltart, amíg a hajók az Al-Dunáról vagy a Rajnáról Magyarországra érnek, és megkezd¬hetik a rakodást, ráadásul a jó vízzel még vissza is kell érniük – mondta Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének (MBFSZ) elnöke. Ugyanakkor, a szakember tájékoztatása szerint, óriási az igény: több tízezer tonna hazai áru vár vízi szállításra annak ellenére is, hogy a legsürgősebb tételeket vasúton és közúton már korábban továbbították. A nagy keresletnek megfelelően a folyami fuvardíjak esetenként 50-60 százalékkal megemelkedtek, amiben közrejátszik a karácsonyi időszak kisebb hajótér-kapacitása és a sok megbízót érintő december végi szállítási határidő.
A magas ár hosszútávon nem tesz jót a folyami áruszállításnak, hiszen azzal, hogy a vízi fuvar-díjak elérik a vasútét, romlik a hajózás versenyképessége.
A helyzetet árnyalja, hogy már szabad vasúti kapacitást is alig találni. Ráadásul a vízi áruszállítók az alacsony vízállás hónapjaiban tartósan is veszítettek ügyfeleket, ez most látszik csak igazán, a nagyobb tételű szállítmányokra vonatkozó jövő évi megállapodások megkötése idején.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A 2019-re vonatkozó tárgyalások kedvezőtlen tapasztalata, hogy a szállíttató partnerek nem kívánnak az év egészére vonatkozó megállapodást kötni, mert a hajózás költségben és szállítási időben is kiszámíthatatlanná vált. Ennek az az oka, hogy az elmúlt években, de főleg az idén a hajózást hosszabb időre megbénító alacsony vízállás miatt nem tudták a vállalt szerződéses kötelezettségeiket teljesíteni, és emiatt komoly veszteségeket kellett elkönyvelniük a hajótársaságoknak.
Még riasztóbb, hogy a Bencsik Attilához érkező jelzések szerint a hajózás megbízhatatlansága miatt több nagy szállíttató a jövőben egyáltalán nem tervez a folyami áruszállítással.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.