A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Az elvadult, főként éjszaka aktív ebek megtámadják és elevenen széttépik az őzeket, a mezei nyulakat és a kotló fácánokat. A vadászok egyetlen módon tudnak védekezni - írja a beol.hu.
Világszerte emelkedik a kóbor kutyák száma, akik számos veszélyeztetett faj túlélését fenyegetik, mivel az utcára kitett házikedvencek a túlélés érdekében rákényszerülnek az önálló zsákmányszerzésre. A vadászat következtében csapdába ejtik és elpusztítják az őzeket, a gidákat, a mezei nyulakat és a kotló fácánokat.
A jelenség a felelős állattartás hiányára vezethető vissza, számos esetben az állatok gazdája egyszerűen megunja a kutyát, és kiviszi a város szélére. Hrabovszki János, az Országos Magyar Vadászkamara Békés Megyei Területi Szervezet elnöke és a Békés Megyei Vadász Szövetség elnöke szerint Békés megyében is a kóbor állatok jelentős részét a gazdájuk tette ki az utcára, azonban számos kutya tanyákról szökött meg. A szakértő kiemelte, hogy a kutyák nagyon okosak, hamar falkába verődnek és kiosztják a szerepeket. A kóbor kutyák főként tavasszal, szaporodás idején okozzák a legnagyobb kárt.
A kóbor ebek falkába verődnek, kiszemelik a prédát, élve elkapják és leölik az állatot. Ráadásul a kutyák legtöbbször éjjel vadásznak, és így az egyébként éjszaka nyugalmat kereső vadállományt könnyedén megdézsmálják.
- tette hozzá Hrabovszki János, majd kiegészítette azzal, hogy az elvadult állatokat nem tudják hogyan befogni, mivel a veszettség miatt kockázatos lehet, és megfelelő felszerelésük sincs hozzá. Az ebeket gyepmesterek és állatmenhelyek fogadják be, azonban ezek az év minden napján teljes kihasználtsággal működnek. A lap szerint Békés megyében nincs olyan település, ahol ne lennének kóbor kutyák.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
2016-ban 6293 rókát, 423 kóbor kutyát és 121 aranysakált, 2017-ben pedig 6170 rókát, 413 kóbor kutyát és 217 aranysakált ártalmatlanítottak a szakemberek Békés megyében.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.