Nehéz évet zártak idén a magyar mezőgazdaságban dolgozók. Az elmúlt két év során is számos akadállyal kellet már szembenézniük.
Sikeres a büntetés-végrehajtás toborzókampánya, már több mint hatezren jelentkeztek munkára a rendvédelmi szervhez. A kampány e hónap végéig tart - írja a Világgazdaság.
A Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnokságának Kommunikációs Főosztályának tájékoztatása alapján több mint hatezren jelentkeztek a szervhez október óta. A BVOP jelenleg 8000 munkavállalót foglalkoztat, és a nyitott pozíciók aránya 10 százalék körüli. A parancsnokság októberben indult toborzási kampánya november végéig tart, továbbra is számos munkakörre lehet jelentkezni, mint például biztonsági felügyelő, reintegrációs tiszt, pártfogó felügyelő, vagy szakorvos.
A kampány keretében országjáró roadshow népszerűsíti a hivatást, valamint az ország több településén is működtetnek toborzóirodát. A tapasztalatok szerint a fiatalok és az idősebbek is érdeklődnek a szakma iránt, de a középiskolák végzős osztályainak is tartanak pályaorientációs előadásokat.
A kezdő juttatás tiszthelyettesként bruttó 228 ezer forint, tisztként pedig 330 ezer forint. Ezen kívül a munkavállalók évi 200 ezer forint cafetériára, ruházati, lakhatási és utazási költségtérítésesre, kedvezményes üdülési lehetőségre, mobilflotta-használatra és adott esetben szociális támogatásra is jogosultak.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.