2 °C Budapest

Csúnya bírságot kockáztatnak a társasházban élők: novembertől erre is figyelni kell!

2018. november 18. 08:00

A meteorológiai előrejelzések szerint nincs mese, hosszúra nyúlt ugyan, de véget ért a vénasszonyok nyara, és hozzá kell szoknunk a fagyos időhöz. Ez egyet jelent azzal is, hogy gondoskodnunk kell növényeinkről; november második felében már mindenképp keresnünk kell nekik egy védett helyet. Arra is érdemes figyelni, társasházban hová húzzuk be a nagy cserepes virágokat, ha elállják a menekülő útvonalat, büntetés lehet a vége. A HelloVidek összeszedett pár jó tanácsot, ötletet, hogyan óvjuk fagyérzékeny növényeinket és a pénztárcánkat is.

Minden növénynek szüksége van a teleltetésre, pihenésre, az őszi gondoskodásra is. Vannak növényfajták, amik egyértelműen jelzik a pihenő időszakot, mások kevésbé, vagy kedvező körülmények között nem is áll le a fejlődésük, de ezzel azt kockáztatjuk, később megbetegszenek.

A növényismeretünket idejében el kell mélyíteni, nem árt, ha felismerjük a mediterrán növényeinket, a leanderféléket és a pálmákat, őket érdemes teleltetni, a dáliát és a kardvirágot se hagyjuk a tél martalékának. Nem elég, ha behozzuk a kertből, teraszról, figyelni kell, olyan helyre tegyük ahol 10 fok körüli a hőmérséklet és az sem árt, ha kéthetente meglocsoljuk őket.

Vannak növények, amik nagy hasonlóságot mutatnak az emberekkel, télen csak az alakjukat veszítik el. Bukszusoknál, alaknövényeknél elég, ha keresünk egy fedett helyet, jól bírják a hideget, de a rátapadt havat, jeget már nem annyira, tavaszra amorf kis növényeket kaphatunk, ha elmulasztjuk.

Bármennyire hihetetlen a visszametszésnek is a késő őszi, tél eleji időszak a kedvező, de mindenképpen várjuk meg vele a lombhullást. Ilyenkor kell a növény csinosítást elvégezni, ha nem történik meg a visszavágás, akkor túlnő, túlnyúlik az ág, elfagyhat és ez amellett, hogy nem esztétikus sok energiát elvesz a növénytől, megpróbálja hősiesen táplálni az elhalt részeket is.

A metszés elősegíti azt is, hogy több virágot hozzon később a növény, kevesebb energiát kell a lomb fenntartására fordítani, illetve a gyümölcsfáknál az alakító metszéseknek az a célja, hogy a fát könnyebben lehessen szüretelni, a gazdának is kényelmes, ha eléri a gyümölcsöt.

Vegyük elő a mérőszalagot!

A menekülő útvonalakon elhelyezett virágok – tél ide vagy oda – büntetést is hozhatnak. Egy félresikerült virág elhelyezéssel jelentősen megcsappanhat a családi kassza.

A katasztrófavédelem hatósági szakemberei folyamatosan ellenőrzik a társasházak tűzvédelmi helyzetét. Bár a lakók sokszor nyűgként élik meg ezeket a tűzvédelmi ellenőrzéseket, ezek célja nem a bírságolás, hanem az épületben élők biztonságának javítása

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

- mondja Mukics Dániel tűzoltó őrnagy a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Gyakran előfordul, hogy a menekülési útvonalként is funkcionáló folyosókat a társasházban élők leszűkítik azzal, hogy tárgyakat tárolnak ott. Ez balesetveszélyes, hiszen a menekülési útvonal szabadon tartása, vagyis egy 110-120 centiméter (a régi házak esetében 110 cm, az újépítésűeknél 120 cm) széles sáv szabadon hagyása a bent lakók biztonságát szolgálja.

Tűz esetén füsttel telítődik az épület, ilyenkor a menekülési útvonalon elhelyezett tárgyak a rossz látási viszonyok miatt balesetveszélyesek, akadályozzák a biztonságos kijutást az épületből. Annyi engedmény van, hogy 1,95 méter magasan el lehet helyezni virágot, de az alsó, lelógó részének kell elérnie az 1,95 métert.

HELLO! A tűzvédelmi bírság minimum összege 20 ezer forint, de bizonyos esetekben elérheti akár az 500 ezer forintot is.

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 10. péntek
Melánia
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33