Esik a forint
Csütörtök délutánra átmeneti erősödés után újra esni kezdett.
Csütörtök délutánra átmeneti erősödés után újra esni kezdett.
A gyenge forint Miskolcon is megtette hatását: a hétvégén sokan érkeztek Szlovákiából vásárolni.
Hétfőn délelőtt 1 százalékkal esett a forint az euróval szemben. A jegyzések újra átlépték a 311-es szintet.
A Felvidékről mind több vásárlót vonzott a napokban a forint gyengülése a határ menti településekre, a nyugati országrészben azonban kevésbé érződött a bevásárlási céllal érkező turisták számának növekedése.
A 328-as szintig is gyengülhet a forint a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők szerint.
Az OTP szerint akár több mint 5 százalékkal nőtt a havi részlet, az Erste ügyfelei kevesebbet fizetnek, mint előző hónapban.
2014-ben változhatnak a roamingdíjak: lesznek olyan konstrukciók, amelyeknél a magasabb havi díj ellenében az egész EU-ban ingyen lehet mobiltelefonálni.
Hétfő reggel újraindult a forint esése, így az euró jegyzései a pénteken megjárt 314-es szintig kapaszkodtak.
A forint a reggeli 309-ről délutánra 314-ig zuhant az euróval szemben.
A jelek szerint még nem múlt el a magyar fizetőeszköz rossz periódusa a csütörtökön elért kétéves mélypont után. Péntek délelőtt 309-312 között ingadozik az euróval szemben.
A kormánynak tartózkodnia kell attól, hogy kommentárt fűzzön a forint árfolyamának mozgásához - jegyezte meg szokásos reggeli rádióinterjúja keretében Orbán Viktor.
Új kétéves mélypontján forint. Rossz hír a devizahiteleseknek, az utazóknak és azoknak, akik bármit külföldről szeretnének vásárolni.
Gyorsan esett a forint árfolyama szerdán. Délután már a 310-es szintnél jártak az euróval szembeni jegyzések.
Nincs megállás: tovább zuhan a forint szerdán.
Gyors esésbe váltott a forint szerda délelőtt.
Folytatódik a forint vesszőfutása: az euró jegyzései az utóbbi percekben átlépték a 306-os szintet is.
Mérsékelt gyengülést mutat kora reggel óta a forint.
Tavaly az év folyamán 0,4 százalékkal drágult az élet Magyarországon
A dollár kurzusa 219,5-nél, a svájci franké 243,4-nél jár jelenleg.
A forint tegnap délután óta kissé 300 felett stabilizálódott az euróval szemben.