Az árvíz lassú levonulása során folyamatos extrém terhelést kapnak a gátak.
A dunai árhullám elől menekülő vadak miatt lezárják szombat és vasárnap éjszakára az 55-ös út Baja és Pörböly közötti szakaszát - közölte honlapján a rendőrség.
A tájékoztatás szerint szombat 22 óra és vasárnap 4 óra, valamint vasárnap 22 óra és hétfő 4 óra között az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárják. A közlekedők a forgalom nagyságától függően óránként húsz kilométeres sebességkorlátozás mellett kizárólag rendőri felvezetéssel haladhatnak mindkét irányban. A két nap többi időszakában óránként 60 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben, mert a gemenci erdőből az ár elől menekülő vadak gyakrabban bukkanhatnak fel az úton és annak közelében - írták.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.