Szécsényfelfalu
Falusi csok: Szécsényfelfalu - Minden, amit a Nógrád megyei, Szécsényi járásban lévő településről tudni lehet.
A Kormány honlapján április 12-én közzétett hivatalos lista szerint 2019. július elsejétől a Nógrád megyei, Szécsényi járásban fekvő Szécsényfelfalu településen is elérhető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (falusi csok). A HelloVidék összegyűjtötte Szécsényfelfalu legfontosabb területei statisztikáit, legyen szó társadalmi, gazdasági, vagy épp környezeti statisztikákról, mutatókról. A HelloVidék bízik benne, hogy ezekkel az információkkal a kezében könnyebb lesz majd eldönteni, érdemes-e igénybe venni a falusi csok-ot a Nógrád megyei, Szécsényi járásban található Szécsényfelfalu településen.
A Magyar Közlönyben megjelent részletszabályok alapján a falusi csok igénylésére vonatkozó kérelem 2019. július 1. és 2022. június 30. között nyújtható be.
A Wikipédia szócikke szerint a Nógrád megyei, Szécsényi járásban fekvő Szécsényfelfalu az Északi-középhegységben, az Észak-Cserhát területén található, a fővárostól kb. 100 km-re, Szécsénytől kb. 7 km-re, észak-északkeletre, a megyeszékhelytől, Salgótarjántól kb. 20 km-re, nyugat-északnyugatra, a Kőhegy lábánál. A falut átszeli a Szécsényfelfalui-patak, és a határában folyik a Pilinyi-patak. Zsáktelepülés, így átmenő forgalom nincs a településen. Közúton a Rétságot Salgótarjánnal összekötő 22-es főútról leágazó, kb. 2 km-es mellékúton érhető el. Autóbusszal a KMKK Zrt. 3072-es, 3080-as, és 3082-es járataival közelíthető meg[3]. Vasútvonal nem érinti a települést. A 2011-es népszámlálás során a lakosok 96,4%-a magyarnak, 14,6% cigánynak mondta magát (3,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 77,6%, református 1,4%, evangélikus 2,1%, felekezeten kívüli 3,8% (15% nem nyilatkozott).
A Nógrád megyei, Szécsényi járásban található Szécsényfelfalu település távolsága a fővárostól, illetve a megyeszékhelytől:
- Szécsényfelfalu Budapesttől való távolsága: 82 kilométer
- Szécsényfelfalu megyeszékhelytől (Salgótarján) való távolsága: 18 kilométer
Átlagos lakásárak a Nógrád megyei, Szécsényi járásban; illetve Szécsényfelfalu településen:
- Lakóingatlanok átlagos négyzetméterára a Nógrád megyei, Szécsényi járásban 2018-ban: 50.000 - 100.000 Ft/négyzetméter
- Lakóingatlanok átlagos négyzetméterára Szécsényfelfalu településen 2018-ban: n.a.
A Nógrád megyei, Szécsényi járás (ahol Szécsényfelfalu település is található) legfontosabb statisztikai mutatói:
0-14 éves állandó népesség aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
16.166 | 15.854 | 15.828 | 15.766 | 15.602 | 15.309 | 15.161 | 15.107 |
60-x éves állandó népesség aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
22.313 | 22.644 | 22.8 | 23.087 | 23.548 | 24.313 | 24.683 | 25.004 |
Adófizetők aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
40.113 | 38.993 | 37.047 | 41.269 | 43.674 | 43.19 | 47.705 | n.a. |
Adófizetők aránya az x-1 millió FT-os sávon
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
48.018 | 51.807 | 43.28 | 47.8 | 46.664 | 43.587 | 43.905 | n.a. |
Általános iskolák átlagos tanulólétszáma
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
115.923 | 116 | 115.538 | 108.933 | 107.933 | 98.313 | 89.765 | 91.813 |
Egy működő bölcsődei férőhelyre jutó 0-2 évesek száma
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
22.423 | 21.269 | 20.423 | 21.962 | 21.538 | 21.385 | 20.423 | n.a. |
Háziorvosi körzetek nagysága
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
1760.455 | 1747.182 | 1776.091 | 1765.091 | 1747.455 | 1725 | 1709.091 | 1854.7 |
100000 lakosra jutó kiskereskedelmi üzletek száma (gyógyszertárak nélkül)
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
836.561 | 1035.434 | 1069.765 | 1081.582 | 1102.903 | n.a. | n.a. | n.a. |
Munkaképes korú nők aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
47.662 | 47.464 | 47.295 | 47.298 | 47.203 | 46.862 | 46.465 | 46.535 |
Munkaképes korú férfiak aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
61.723 | 61.538 | 61.523 | 61.237 | 61.026 | 60.429 | 60.225 | 59.867 |
Munkaképes korú népesség aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
54.475 | 54.287 | 54.188 | 54.054 | 53.902 | 53.427 | 53.131 | 52.976 |
Nappali tagozatos középiskolások száma/100 középiskolás korú (14-17 éves) lakos
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
58.646 | 54.04 | 49.891 | 34.333 | 27.894 | 24.476 | n.a. | n.a. |
Egy adófizetőre jutó összes nettó jövedelem
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
1123393.379 | 1080423.957 | 1174018.967 | 1142090.979 | 1201203.847 | 1299871.381 | 1344121.827 | n.a. |
Egy lakosra jutó összes nettó jövedelem
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
450630.192 | 419004.55 | 431678.104 | 470313.341 | 519606.568 | 557040.44 | 634005.408 | n.a. |
Egy adófizetőre jutó összes személyi jövedelemadó
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
156281.334 | 141839.452 | 198146.605 | 181887.174 | 195337.206 | 213056.103 | 203628.331 | n.a. |
Egy lakosra jutó összes személyi jövedelemadó
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
62689.605 | 55007.458 | 72857.044 | 74901.182 | 84497.311 | 91302.007 | 96048.93 | n.a. |
Óvodába beírt gyermekek száma/100 óvodás korú (3-5 éves) lakos
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
109.464 | 119.68 | 111.935 | 124.357 | 112.943 | 116.045 | 110.106 | 114.156 |
100000 lakosra jutó vendéglátóhelyek száma
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
330.493 | 442.271 | 440.19 | 442.934 | 410.987 | n.a. | n.a. | n.a. |
A falusi csok részletszabályai
És akkor nézzük, miről is szól a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, azaz falusi csok. A tanyákra is kiterjedő falusi csok-nak köszönhetően az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére, tanyák esetében is.
A Magyar Közlönyben megjelent, a 2019. július 1-jén induló falusi CSOK részletszabályai szerint a falusi csok települések listájára 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település került, mint például a Nógrád megyei, Szécsényi járásban fekvő Szécsényfelfalu is.
A támogatás célja:
- Új lakás építése
- Új lakás vásárlása
- Használt lakás vásárlása
- Meglévő lakás bővítése
- Meglévő lakás korszerűsítése
A falusi csokot a következő ingatlantípusokra lehet igénybe venni:
- használt lakás, tanya, birtokközpont vásárlására
- ezzel egyidejűleg korszerűsítésére és/vagy bővítésére
A változás lényege tehát, hogy azokat a CSOK-összegeket (vissza nem térítendő támogatásokat), amelyeket eddig csak új lakásra lehetett igénybe venni, ezentúl az érintett kistelepüléseken használt lakás vásárlására, bővítésére és korszerűsítésére is fel lehet majd használni. 1 gyermek után változatlanul 600 ezer forint lesz a használt lakások CSOK-jának az összege, 2 gyermek után viszont 1,43 millióról 2,6 millióra, 3 gyermek után pedig 2,2 millióról 10 millióra növekszik. Akik legalább 4 gyermeket nevelnek, az eddigi 2,75 millió helyett szintén 10 millióra lesznek jogosultak az érintett kistelepüléseken.
A falusi CSOK maximális összege:
- 1 gyermek után 600.000 Ft,
- 2 gyermek után 2.600.000 Ft,
- 3 vagy több gyermek után 10.000.000 Ft.
A támogatás felújításra, korszerűsítésre, használt és új lakás vásárlására egyaránt felhasználható. Vásárlási cél esetén – új építésű lakás kivételével – legfeljebb a támogatási összeg fele vehető igénybe. 3 gyermekesek esetében 10 millió forint értékű használt ház vásárlása esetén tehát maximum 5 millió forint lesz felhasználható a vételár kiegyenlítésére, a fennmaradó 5 millió forintot pedig felújításra, korszerűsítésre lehet költeni. Ha a vásárlásra csak 4 millió forintot költ a család, akkor a fennmaradó 6 millió forint felhasználható lesz a rendeletben meghatározásra kerülő felújítási és korszerűsítési munkálatok elvégzésére. Amennyiben a támogatott személyek kizárólag korszerűsítésre szeretnék felhasználni a kedvezményt, úgy fenti támogatási összegek fele lesz elérhető.
Fontos! A támogatás abban az esetben is igényelhető korszerűsítésre és/vagy bővítésre, ha korábban az adott lakásra már vettek igénybe CSOK-ot. Ha valaki a korszerűsítési és/vagy bővítési munkálatokat nem teljesíti, a folyósított családi otthonteremtési kedvezményt - ideértve annak a lakás vásárlására számított összegét is − a folyósítás napjától számított, Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten köteles visszafizetni.
Családtámogatások 2019. július 1-től (millió forint, vastag betűvel az újdonságok)
1 gyermek | 2 gyermek | 3 gyermek | 4 vagy több gyermek | |
VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS | ||||
CSOK új építésű ingatlanra*, vagy | 0,6 | 2,6 | 10 | 10 |
CSOK használt ingatlan vásárlására (nem kistelepülés)*, vagy | 0,6 | 1,43 | 2,2 | 2,75 |
CSOK használt ingatlan vásárlására, bővítésére és/vagy korszerűsítésére (kistelepülés)* | 0,6 | 2,6 | 10 | 10 |
Jelzáloghitel-elengedés** | 0 | 1 | 4 | 1 vagy 4**** |
Diákhitel-elengedés** | 0 | Tartozás fele | Teljes tartozás | Teljes tartozás |
Újautó-vásárlási támogatás* | 0 | 0 | 2,5 | 2,5 |
Kamatmentes babaváró hitel tartozáselengedéssel*** | 0 | Akár 3 | Akár 10 | Akár 10 |
VISSZATÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS | ||||
Kamatmentes babaváró hitel tartozáselengedés nélkül*** | 10 | 10 | 10 | 10 |
Kedvezményes (3%-os) CSOK-hitel új ingatlanra*, vagy | 0 | 10 | 15 | 15 |
Kedvezményes (3%-os) CSOK-hitel használt ingatlanra* | 0 | 10 | 15 | 15 |
EGYÉB TÁMOGATÁS | ||||
Négy gyermeket vállaló nők szja-mentessége | ||||
Teljes bölcsődei ellátás | ||||
Nagyszülői gyed |
* Meglévő gyermekre is igényelhető, a teljes gyermekszám figyelembe vételével
** Csak új gyermekre igényelhető, a teljes gyermekszám figyelembe vételével, új gyermekekre összeadandó
*** Csak új gyermekre igényelhető, a meglévők figyelembe vétele nélkül
**** 1, ha már igénybe vette a 4 milliós összeget, vagy 4, ha még nem
Kistelepülés: 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település - hivatalos lista itt.
Forrás: HelloVidék
Fontos tudni, hogy vásárlásra - új lakás kivételével - legfeljebb a támogatási összeg fele fordítható; a másik felét korszerűsítésre és/vagy bővítésre kell felhasználni. Meghatároztak továbbá minimális négyzetméterhatárokat - követve ezzel az általános csok szabályait -, a visszaélések kiszűrésére pedig feltételül szabják a legalább egyéves folyamatos - a legmagasabb támogatási összegnél kétéves - biztosítási jogviszonyt, az erkölcsi bizonyítványt, valamint azt, hogy közeli hozzátartozótól, saját tulajdonban álló gazdasági társaságoktól nem lehet ingatlant vásárolni. A lakásban kötelező bentlakást pedig várhatóan a jegyzők bevonásával ellenőrzik majd.
A visszaélések elkerülése végett az alábbi részletszabályok kerültek meghatározásra:
- meghatározták a minimális négyzetméterhatárokat; eszerint egy, kettő illetve három gyermek esetén lakásoknál 40, 50 és 60 nm a minimális alapterület, míg házak esetében 70, 80 és 90 nm az alsó határ,
- minimum 1 éves folyamatos TB jogviszony megléte – a legmagasabb támogatási összegnél legalább 2 éves társadalombiztosítási jogviszony
- erkölcsi bizonyítvány
- a közeli hozzátartozótól, valamint a saját tulajdonban álló gazdasági társaságtól történő ingatlanvásárlás nem támogatott
Eljárási szabályok
- A falusi csok igénybevételéhez a hitelintézetek nem írhatják elő más szolgáltatás igénybevételét.
- A támogatott ingatlanra vonatkozó bentlakási kötelezettséget a jegyzők bevonásával készülnek ellenőrizni.
Korszerűsítési munkálatnak számít (egyszerre többre is igényelhető a támogatás):
- víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése,
- fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
- központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
- az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
- a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje,
- tető cseréje, felújítása, szigetelése,
- kémény építése, korszerűsítése,
- belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást,
- a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30%-áig, valamint
- a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20%-áig.
Lakás bővítésének minősül továbbra is
- a lakás hasznos alapterületének legalább egy lakószobával történő növelése érdekében végzett építési tevékenység, ideértve az építmény térfogatnövelésével nem járó tetőtér-beépítést is;
- emelet-ráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel létrehozott lakás akkor, ha az emelet-ráépítés vagy tetőtér-beépítés révén nem jön létre két új, önálló albetétként nyilvántartott lakás,
- a meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítása viszont nem minősül a lakás bővítésének.
A bővítés révén a lakás hasznos alapterületének el kell érnie a) egy gyermek esetén a 40 négyzetmétert, b) két gyermek esetén az 50 négyzetmétert, c) három gyermek esetén a 60 négyzetmétert, d) négy vagy több gyermek esetén a 70 négyzetmétert.
A vásárlásra, valamint korszerűsítésre és/vagy bővítésre egy gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 600 000 forint, két gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 2 600 000 forint, három vagy több gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 10 000 000 forint igényelhető. Ebből a lakásvásárlásra fordított összeg nem haladhatja meg az összeg 50%-át, korszerűsítésre és/vagy bővítésre pedig összesen legfeljebb 300 000, 1 300 000, illetve 5 000 000 forint igényelhető.
Ha valaki a kérelem a benyújtását megelőzően vett fel CSOK-ot a korszerűsíteni és/vagy bővíteni kívánt lakáshoz, akkor ugyanazon gyermek után igénybe veheti a korszerűsítési/bővítési támogatást, és nem kell levonni az összeg kiszámítása során a már igénybe vett CSOK-ot.
A falusi CSOK igénybe vételéhez az adott időpontban tb-vel, illetve legalább egy éve (legfeljebb 30 nap megszakítással folyamatosan) tb-vel, felsőoktatási jogviszonnyal vagy külföldi tb-jogviszonnyal kell rendelkezni. A 10 milliós támogatás igénybevételéhez az igénylőnek vagy házaspár, élettársak esetén legalább egyik félnek legalább 2 éves ilyen jogviszonnyal kell rendelkeznie.
A CSOK eddig nem volt igényelhető korszerűsítésre, ezért újdonságnak számít, hogy a korszerűsítési munkákat a támogatási szerződés megkötésétől számított három éven belül kell teljesíteni, amelyet a hitelintézet helyszíni szemlét követően állapít meg. A korszerűsítéshez igényelt megelőlegezett családi otthonteremtési kedvezmény esetén a vállalt gyermek megszületésére vonatkozó határidőt a korszerűsítési munkák elvégzésének hitelintézet által történő megállapításától kell számítani.
A falusi CSOK-hoz 10, illetve 15 millió forint erejéig legfeljebb 3%-os kamatozású kamattámogatott kölcsön ("CSOK-hitel") is igényelhető, a korszerűsítésre vagy bővítésre felvett összeg nem haladhatja meg az 5, illetve 7,5 millió forintot.
Ha valaki igénybe vett már ilyen "CSOK-hitelhez" kapcsolódó kamattámogatás, nem élhet újból vele. A visszaélések elkerülése érdekében erkölcsi bizonyítvánnyal szükséges bizonyítani a büntetlen előéletet, közeli hozzátartozótól, saját cégtől nem lehet ingatlant venni falusi csokkal, és bővítik a jegyzők hatáskörét, hogy ellenőrizhessék a szerződésszerű teljesítést.
Az adatok tájékoztató jellegűek!
Nógrád megyében a további településeken érhető el a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, azaz falusi csok:
- Alsópetény
- Alsótold
- Bánk
- Bárna
- Becske
- Bér
- Bercel
- Bokor
- Borsosberény
- Buják
- Cered
- Csécse
- Cserháthaláp
- Cserhátsurány
- Cserhátszentiván
- Csesztve
- Csitár
- Debercsény
- Dejtár
- Dorogháza
- Drégelypalánk
- Ecseg
- Egyházasdengeleg
- Egyházasgerge
- Endrefalva
- Erdőkürt
- Erdőtarcsa
- Érsekvadkert
- Etes
- Felsőpetény
- Felsőtold
- Galgaguta
- Garáb
- Héhalom
- Herencsény
- Hollókő
- Hont
- Horpács
- Hugyag
- Iliny
- Ipolyszög
- Ipolytarnóc
- Ipolyvece
- Jobbágyi
- Karancsalja
- Karancsberény
- Karancskeszi
- Karancslapujtő
- Kazár
- Keszeg
- Kétbodony
- Kisbágyon
- Kisbárkány
- Kisecset
- Kishartyán
- Kozárd
- Kutasó
- Legénd
- Litke
- Lucfalva
- Ludányhalászi
- Magyarnándor
- Mátramindszent
- Mátranovák
- Mátraszele
- Mátraszőlős
- Mátraterenye
- Mátraverebély
- Mihálygerge
- Mohora
- Nagybárkány
- Nagykeresztúr
- Nagylóc
- Nagyoroszi
- Nemti
- Nógrád
- Nógrádkövesd
- Nógrádmarcal
- Nógrádmegyer
- Nógrádsáp
- Nógrádsipek
- Nógrádszakál
- Nőtincs
- Őrhalom
- Ősagárd
- Palotás
- Patak
- Piliny
- Pusztaberki
- Rákóczibánya
- Rétság
- Rimóc
- Romhány
- Ságújfalu
- Sámsonháza
- Somoskőújfalu
- Szalmatercs
- Szanda
- Szarvasgede
- Szécsénke
- Szécsényfelfalu
- Szente
- Szilaspogony
- Szuha
- Szurdokpüspöki
- Szügy
- Tar
- Terény
- Tereske
- Vanyarc
- Varsány
- Vizslás
- Zabar
Adatok forrása: HelloVidék; Pénzcentrum; Portfolio; KSH; TeIR; Wikipédia; kormany.hu; ELTINGA; OpenStreetMap; Magyar Közlöny