Vereb
Falusi csok: Vereb - Minden, amit a Fejér megyei, Gárdonyi járásban lévő településről tudni lehet.
A Kormány honlapján április 12-én közzétett hivatalos lista szerint 2019. július elsejétől a Fejér megyei, Gárdonyi járásban fekvő Vereb településen is elérhető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (falusi csok). A HelloVidék összegyűjtötte Vereb legfontosabb területei statisztikáit, legyen szó társadalmi, gazdasági, vagy épp környezeti statisztikákról, mutatókról. A HelloVidék bízik benne, hogy ezekkel az információkkal a kezében könnyebb lesz majd eldönteni, érdemes-e igénybe venni a falusi csok-ot a Fejér megyei, Gárdonyi járásban található Vereb településen.
A Magyar Közlönyben megjelent részletszabályok alapján a falusi csok igénylésére vonatkozó kérelem 2019. július 1. és 2022. június 30. között nyújtható be.
A Wikipédia szócikke szerint a Fejér megyei, Gárdonyi járásban fekvő Vereb a Velencei-tótól kb. 15 km-re északra található. Északról Vértesacsa, északkelet felől Vál, délkeletről Pázmánd és nyugatról Lovasberény községekkel határos. A 2011-es népszámlálás során a lakosok 83,3%-a magyarnak, 0,7% cigánynak, 0,7% németnek mondta magát (16,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 31%, református 23,3%, evangélikus 0,7%, görögkatolikus 0,3%, felekezeten kívüli 13,3% (30,9% nem nyilatkozott).
A Fejér megyei, Gárdonyi járásban található Vereb település távolsága a fővárostól, illetve a megyeszékhelytől:
- Vereb Budapesttől való távolsága: 37.5 kilométer
- Vereb megyeszékhelytől (Székesfehérvár) való távolsága: 21.2 kilométer
Átlagos lakásárak a Fejér megyei, Gárdonyi járásban; illetve Vereb településen:
- Lakóingatlanok átlagos négyzetméterára a Fejér megyei, Gárdonyi járásban 2018-ban: 250.000 - 300.000 Ft/négyzetméter
- Lakóingatlanok átlagos négyzetméterára Vereb településen 2018-ban: n.a.
A Fejér megyei, Gárdonyi járás (ahol Vereb település is található) legfontosabb statisztikai mutatói:
0-14 éves állandó népesség aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
14.552 | 14.706 | 14.73 | 14.827 | 14.942 | 15.02 | 15.304 | 15.596 |
60-x éves állandó népesség aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
22.963 | 23.523 | 23.894 | 24.565 | 25.287 | 25.993 | 26.365 | 26.242 |
Adófizetők aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
46.17 | 45.294 | 45.4 | 45.422 | 46.791 | 47 | 50.912 | n.a. |
Adófizetők aránya az x-1 millió FT-os sávon
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
35.766 | 37.897 | 33.469 | 33.184 | 31.133 | 29.902 | 32.571 | n.a. |
Általános iskolák átlagos tanulólétszáma
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
191 | 191 | 195.636 | 185.5 | 188.75 | 196.5 | 198.833 | 205 |
Egy működő bölcsődei férőhelyre jutó 0-2 évesek száma
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
28.967 | 29.633 | 28.533 | 28.467 | 75 | 33 | 34.464 | n.a. |
Háziorvosi körzetek nagysága
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
1839.438 | 1865.875 | 1985 | 1763.412 | 1892.063 | 1931.176 | 1962.625 | 1902.294 |
100000 lakosra jutó kiskereskedelmi üzletek száma (gyógyszertárak nélkül)
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
1060.107 | 1165.673 | 1202.351 | 1160.851 | 1152.842 | n.a. | n.a. | n.a. |
Munkaképes korú nők aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
49.438 | 49.126 | 48.611 | 48.362 | 48.253 | 48.024 | 47.961 | 48.296 |
Munkaképes korú férfiak aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
61.283 | 60.652 | 60.284 | 59.584 | 58.657 | 57.839 | 57.252 | 57.16 |
Munkaképes korú népesség aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
55.325 | 54.847 | 54.395 | 53.919 | 53.395 | 52.877 | 52.547 | 52.674 |
Nappali tagozatos középiskolások száma/100 középiskolás korú (14-17 éves) lakos
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
46.635 | 49.959 | 48.697 | 50.25 | 49.915 | 47.284 | n.a. | n.a. |
Egy adófizetőre jutó összes nettó jövedelem
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
1563945.702 | 1665660.756 | 1727355.399 | 1859952.511 | 1937504.731 | 2039105.446 | 2095260.959 | n.a. |
Egy lakosra jutó összes nettó jövedelem
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
722075.737 | 762151.626 | 789567.395 | 850595.783 | 914718.992 | 972003.402 | 1087207.998 | n.a. |
Egy adófizetőre jutó összes személyi jövedelemadó
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
369079.059 | 294500.358 | 328572.36 | 324674.352 | 341610.963 | 373979.244 | 348795.129 | n.a. |
Egy lakosra jutó összes személyi jövedelemadó
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
170404.275 | 134753.686 | 150189.14 | 148480.476 | 161278.592 | 178268.906 | 180985.978 | n.a. |
Óvodába beírt gyermekek száma/100 óvodás korú (3-5 éves) lakos
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
104.205 | 106.687 | 107.254 | 104.115 | 103.402 | 109.362 | 109.843 | 109.03 |
100000 lakosra jutó vendéglátóhelyek száma
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
995.549 | 1051.785 | 1068.01 | 1100.807 | 1156.146 | n.a. | n.a. | n.a. |
A falusi csok részletszabályai
És akkor nézzük, miről is szól a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, azaz falusi csok. A tanyákra is kiterjedő falusi csok-nak köszönhetően az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére, tanyák esetében is.
A Magyar Közlönyben megjelent, a 2019. július 1-jén induló falusi CSOK részletszabályai szerint a falusi csok települések listájára 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település került, mint például a Fejér megyei, Gárdonyi járásban fekvő Vereb is.
A támogatás célja:
- Új lakás építése
- Új lakás vásárlása
- Használt lakás vásárlása
- Meglévő lakás bővítése
- Meglévő lakás korszerűsítése
A falusi csokot a következő ingatlantípusokra lehet igénybe venni:
- használt lakás, tanya, birtokközpont vásárlására
- ezzel egyidejűleg korszerűsítésére és/vagy bővítésére
A változás lényege tehát, hogy azokat a CSOK-összegeket (vissza nem térítendő támogatásokat), amelyeket eddig csak új lakásra lehetett igénybe venni, ezentúl az érintett kistelepüléseken használt lakás vásárlására, bővítésére és korszerűsítésére is fel lehet majd használni. 1 gyermek után változatlanul 600 ezer forint lesz a használt lakások CSOK-jának az összege, 2 gyermek után viszont 1,43 millióról 2,6 millióra, 3 gyermek után pedig 2,2 millióról 10 millióra növekszik. Akik legalább 4 gyermeket nevelnek, az eddigi 2,75 millió helyett szintén 10 millióra lesznek jogosultak az érintett kistelepüléseken.
A falusi CSOK maximális összege:
- 1 gyermek után 600.000 Ft,
- 2 gyermek után 2.600.000 Ft,
- 3 vagy több gyermek után 10.000.000 Ft.
A támogatás felújításra, korszerűsítésre, használt és új lakás vásárlására egyaránt felhasználható. Vásárlási cél esetén – új építésű lakás kivételével – legfeljebb a támogatási összeg fele vehető igénybe. 3 gyermekesek esetében 10 millió forint értékű használt ház vásárlása esetén tehát maximum 5 millió forint lesz felhasználható a vételár kiegyenlítésére, a fennmaradó 5 millió forintot pedig felújításra, korszerűsítésre lehet költeni. Ha a vásárlásra csak 4 millió forintot költ a család, akkor a fennmaradó 6 millió forint felhasználható lesz a rendeletben meghatározásra kerülő felújítási és korszerűsítési munkálatok elvégzésére. Amennyiben a támogatott személyek kizárólag korszerűsítésre szeretnék felhasználni a kedvezményt, úgy fenti támogatási összegek fele lesz elérhető.
Fontos! A támogatás abban az esetben is igényelhető korszerűsítésre és/vagy bővítésre, ha korábban az adott lakásra már vettek igénybe CSOK-ot. Ha valaki a korszerűsítési és/vagy bővítési munkálatokat nem teljesíti, a folyósított családi otthonteremtési kedvezményt - ideértve annak a lakás vásárlására számított összegét is − a folyósítás napjától számított, Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten köteles visszafizetni.
Családtámogatások 2019. július 1-től (millió forint, vastag betűvel az újdonságok)
1 gyermek | 2 gyermek | 3 gyermek | 4 vagy több gyermek | |
VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS | ||||
CSOK új építésű ingatlanra*, vagy | 0,6 | 2,6 | 10 | 10 |
CSOK használt ingatlan vásárlására (nem kistelepülés)*, vagy | 0,6 | 1,43 | 2,2 | 2,75 |
CSOK használt ingatlan vásárlására, bővítésére és/vagy korszerűsítésére (kistelepülés)* | 0,6 | 2,6 | 10 | 10 |
Jelzáloghitel-elengedés** | 0 | 1 | 4 | 1 vagy 4**** |
Diákhitel-elengedés** | 0 | Tartozás fele | Teljes tartozás | Teljes tartozás |
Újautó-vásárlási támogatás* | 0 | 0 | 2,5 | 2,5 |
Kamatmentes babaváró hitel tartozáselengedéssel*** | 0 | Akár 3 | Akár 10 | Akár 10 |
VISSZATÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS | ||||
Kamatmentes babaváró hitel tartozáselengedés nélkül*** | 10 | 10 | 10 | 10 |
Kedvezményes (3%-os) CSOK-hitel új ingatlanra*, vagy | 0 | 10 | 15 | 15 |
Kedvezményes (3%-os) CSOK-hitel használt ingatlanra* | 0 | 10 | 15 | 15 |
EGYÉB TÁMOGATÁS | ||||
Négy gyermeket vállaló nők szja-mentessége | ||||
Teljes bölcsődei ellátás | ||||
Nagyszülői gyed |
* Meglévő gyermekre is igényelhető, a teljes gyermekszám figyelembe vételével
** Csak új gyermekre igényelhető, a teljes gyermekszám figyelembe vételével, új gyermekekre összeadandó
*** Csak új gyermekre igényelhető, a meglévők figyelembe vétele nélkül
**** 1, ha már igénybe vette a 4 milliós összeget, vagy 4, ha még nem
Kistelepülés: 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település - hivatalos lista itt.
Forrás: HelloVidék
Fontos tudni, hogy vásárlásra - új lakás kivételével - legfeljebb a támogatási összeg fele fordítható; a másik felét korszerűsítésre és/vagy bővítésre kell felhasználni. Meghatároztak továbbá minimális négyzetméterhatárokat - követve ezzel az általános csok szabályait -, a visszaélések kiszűrésére pedig feltételül szabják a legalább egyéves folyamatos - a legmagasabb támogatási összegnél kétéves - biztosítási jogviszonyt, az erkölcsi bizonyítványt, valamint azt, hogy közeli hozzátartozótól, saját tulajdonban álló gazdasági társaságoktól nem lehet ingatlant vásárolni. A lakásban kötelező bentlakást pedig várhatóan a jegyzők bevonásával ellenőrzik majd.
A visszaélések elkerülése végett az alábbi részletszabályok kerültek meghatározásra:
- meghatározták a minimális négyzetméterhatárokat; eszerint egy, kettő illetve három gyermek esetén lakásoknál 40, 50 és 60 nm a minimális alapterület, míg házak esetében 70, 80 és 90 nm az alsó határ,
- minimum 1 éves folyamatos TB jogviszony megléte – a legmagasabb támogatási összegnél legalább 2 éves társadalombiztosítási jogviszony
- erkölcsi bizonyítvány
- a közeli hozzátartozótól, valamint a saját tulajdonban álló gazdasági társaságtól történő ingatlanvásárlás nem támogatott
Eljárási szabályok
- A falusi csok igénybevételéhez a hitelintézetek nem írhatják elő más szolgáltatás igénybevételét.
- A támogatott ingatlanra vonatkozó bentlakási kötelezettséget a jegyzők bevonásával készülnek ellenőrizni.
Korszerűsítési munkálatnak számít (egyszerre többre is igényelhető a támogatás):
- víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése,
- fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
- központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
- az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
- a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje,
- tető cseréje, felújítása, szigetelése,
- kémény építése, korszerűsítése,
- belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást,
- a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30%-áig, valamint
- a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20%-áig.
Lakás bővítésének minősül továbbra is
- a lakás hasznos alapterületének legalább egy lakószobával történő növelése érdekében végzett építési tevékenység, ideértve az építmény térfogatnövelésével nem járó tetőtér-beépítést is;
- emelet-ráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel létrehozott lakás akkor, ha az emelet-ráépítés vagy tetőtér-beépítés révén nem jön létre két új, önálló albetétként nyilvántartott lakás,
- a meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítása viszont nem minősül a lakás bővítésének.
A bővítés révén a lakás hasznos alapterületének el kell érnie a) egy gyermek esetén a 40 négyzetmétert, b) két gyermek esetén az 50 négyzetmétert, c) három gyermek esetén a 60 négyzetmétert, d) négy vagy több gyermek esetén a 70 négyzetmétert.
A vásárlásra, valamint korszerűsítésre és/vagy bővítésre egy gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 600 000 forint, két gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 2 600 000 forint, három vagy több gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 10 000 000 forint igényelhető. Ebből a lakásvásárlásra fordított összeg nem haladhatja meg az összeg 50%-át, korszerűsítésre és/vagy bővítésre pedig összesen legfeljebb 300 000, 1 300 000, illetve 5 000 000 forint igényelhető.
Ha valaki a kérelem a benyújtását megelőzően vett fel CSOK-ot a korszerűsíteni és/vagy bővíteni kívánt lakáshoz, akkor ugyanazon gyermek után igénybe veheti a korszerűsítési/bővítési támogatást, és nem kell levonni az összeg kiszámítása során a már igénybe vett CSOK-ot.
A falusi CSOK igénybe vételéhez az adott időpontban tb-vel, illetve legalább egy éve (legfeljebb 30 nap megszakítással folyamatosan) tb-vel, felsőoktatási jogviszonnyal vagy külföldi tb-jogviszonnyal kell rendelkezni. A 10 milliós támogatás igénybevételéhez az igénylőnek vagy házaspár, élettársak esetén legalább egyik félnek legalább 2 éves ilyen jogviszonnyal kell rendelkeznie.
A CSOK eddig nem volt igényelhető korszerűsítésre, ezért újdonságnak számít, hogy a korszerűsítési munkákat a támogatási szerződés megkötésétől számított három éven belül kell teljesíteni, amelyet a hitelintézet helyszíni szemlét követően állapít meg. A korszerűsítéshez igényelt megelőlegezett családi otthonteremtési kedvezmény esetén a vállalt gyermek megszületésére vonatkozó határidőt a korszerűsítési munkák elvégzésének hitelintézet által történő megállapításától kell számítani.
A falusi CSOK-hoz 10, illetve 15 millió forint erejéig legfeljebb 3%-os kamatozású kamattámogatott kölcsön ("CSOK-hitel") is igényelhető, a korszerűsítésre vagy bővítésre felvett összeg nem haladhatja meg az 5, illetve 7,5 millió forintot.
Ha valaki igénybe vett már ilyen "CSOK-hitelhez" kapcsolódó kamattámogatás, nem élhet újból vele. A visszaélések elkerülése érdekében erkölcsi bizonyítvánnyal szükséges bizonyítani a büntetlen előéletet, közeli hozzátartozótól, saját cégtől nem lehet ingatlant venni falusi csokkal, és bővítik a jegyzők hatáskörét, hogy ellenőrizhessék a szerződésszerű teljesítést.
Az adatok tájékoztató jellegűek!
Fejér megyében a további településeken érhető el a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, azaz falusi csok:
- Aba
- Adony
- Alap
- Alcsútdoboz
- Alsószentiván
- Bakonycsernye
- Balinka
- Baracs
- Beloiannisz
- Besnyő
- Bodajk
- Cece
- Csákberény
- Csősz
- Daruszentmiklós
- Dég
- Előszállás
- Füle
- Hantos
- Igar
- Isztimér
- Iváncsa
- Jenő
- Káloz
- Kincsesbánya
- Kisláng
- Lajoskomárom
- Lepsény
- Lovasberény
- Mátyásdomb
- Mezőfalva
- Mezőkomárom
- Mezőszentgyörgy
- Mezőszilas
- Nádasdladány
- Nagykarácsony
- Nagylók
- Nagyveleg
- Óbarok
- Perkáta
- Pusztavám
- Sáregres
- Sárkeresztúr
- Sárosd
- Sárszentágota
- Seregélyes
- Soponya
- Szabadbattyán
- Szabadegyháza
- Szabadhídvég
- Tabajd
- Vajta
- Vereb
- Vértesacsa
- Vértesboglár
- Zámoly
- Zichyújfalu
Adatok forrása: HelloVidék; Pénzcentrum; Portfolio; KSH; TeIR; Wikipédia; kormany.hu; ELTINGA; OpenStreetMap; Magyar Közlöny