Ferenc pápa a Vatikánhoz közeli Regina Coeli börtönbe látogatott el nagycsütörtök délután, ahol rabokkal találkozott, majd nagyon röviden újságíróknak is nyilatkozott.
Kétszázötvenkilencre nőtt a tüdőgyulladást okozó új koronavírus áldozatainak száma és csaknem 12 ezerre a fertőzötteké szombatra virradóra Kínában - közölte a CCTV kínai állami televízió a Nemzeti Egészségügyi Bizottság adataira hivatkozva.
Országosan összesen 2102 fővel 11 791-re emelkedett a fertőzöttek száma. A Nemzeti Egészségügyi Bizottság péntek reggeli adatai szerint országosan 213-an hunytak el a fertőzéstől. Az újabb 46 halálesetből 45-öt a járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományból jelentették, egy további halálesetet pedig Csungking tartományi jogú város területéről. Az elmúlt egy nap folyamán Hupejben tovább terjedt a vírus, további 1347 fertőzöttet regisztráltak, számuk így péntek estig 7153-ra nőtt a tartományban.
A tartomány gyakorlatilag karantén alatt áll, területén közlekedési zárlatot rendeltek el, ennek ellenére - a Reuters hírügynökség tudomása szerint - utazók kis csoportjai nem tesznek eleget a hatósági korlátozásoknak. A Peking közvetlen szomszédságában lévő 15 millió lakosú Tiencsin tartományi jogú városban a nap folyamán meghatározatlan időre elrendelték az iskolák és a nem alapvető tevékenységet végző vállalatok bezárását a vírus terjedésének megfékezésére - közölte a Tianjin Daily című helyi lap. A kínai fővárosban eddig 32 fertőzöttet regisztráltak.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította csütörtökön az új koronavírus által Kínából indult járványt. Világszerte több mint száz fertőzést fedeztek fel több mint húsz további országban.
Spanyolországban is megjelent a betegség
Spanyolországban is megjelent az új koronavírus okozta betegség - közölte a madridi egészségügyi minisztérium péntek este. A tárca közlése szerint a Spanyol Nemzeti Mikrobiológiai Központ az első fertőzést a Kanári szigetekhez tartozó La Gomerán mutatta ki egy férfi szervezetében.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A páciens egy ötfős csoporthoz tartozott, amelyet azt követően különítettek el, hogy kapcsolatba kerültek egy német férfival, aki szintén megbetegedett. Spanyolországban az elmúlt napokban több gyanús esetet is vizsgáltak az egészségügyi hatóságok, de eddig mindegyikről bebizonyosodott, hogy nem a koronavírus a felelős az influenzaszerű tünetekért.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A fiatalok vállalkozásindítását ösztönzi az OTP Bank új pályázata
OTP Junior Piacralépők címmel vállalkozói versenyt hirdetnek fiatalok számára.
-
Akár 80.000 forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén (x)
A szelfivel számlát nyitó ügyfelek 40.000 forintján felül további 40.000 forinttal gazdagodhatnak a Gránit Banknál akik mobilalkalmazáson keresztül rendszeres megbízást adnak befektetési jegy vásárlására.
-
Hagyományos péksütemények kiváló minőségben, generációkon át (x)
Az Aranycipó Kft. vajas fonott kalácsa elnyerte a KMÉ-védjegyet, amely a kiváló minőség és a hagyományos péksütemények iránti elköteleződést tanúsítja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


