Hatalmas áttörés érkezhet a gyógyításban: betegek, orvosok is nagyon várják
Az orvosi ellátásban egyre nagyobb teret nyer a mesterséges intelligencia alkalmazása, ami megosztja a betegeket és az egészségügyi szakembereket is.
A pubertás egyre korábban kezdődik, és hosszabb ideig tart, mint régebben - állítja egy gyerekorvos.
Az orvosi ellátásban egyre nagyobb teret nyer a mesterséges intelligencia alkalmazása, ami megosztja a betegeket és az egészségügyi szakembereket is.
Az egyik legfontosabb újítás, hogy a patikusok lehetőséget kapnak a gyógyszerek személyre szabott adagolására.
A hasfájás mindenkit érint időnként, de nem mindig egyértelmű, mikor kell orvoshoz fordulni
Egy új kutatás szerint a cukorhelyettesítők növelhetik az étvágyat és az elhízás kockázatát.
Kínában most először ültettek át genetikailag módosított sertésmájat emberi szervezetbe.
Az ügy különös jelentőséggel bír a gyógyszeripar és a közvélemény számára egyaránt.
Idén januárban 85 millió forintot költöttek el az OTP Egészségpénztár tagjai szülészeti-nőgyógyászati ellátásra, 38 millió forintot tápszerre és több mint 20 millió forintot születési támogatásra.
Gépi tanulás segítségével nagy pontossággal megjósolható, hogy az emlőrák elsődleges kezelése után milyen típusú helyi kiújulásra van esély, és ezután kialakulhatnak-e szervi áttétek.
A kutatók azt vizsgálták, hogy a magas dózisú D-vitamin-bevitel miként befolyásolja szervezetünk kalóriafelhasználását.
Szlovákia lezárja az összes kis határátkelőt a Magyarországgal közös határszakaszán.
Újabb száj- és körömfájás járványgócot azonosítottak Győr-Moson-Sopron megyében, ezúttal Levélen.
Hetvenhat éves korában elhunyt Szabó Ferenc Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes cselgáncsozó, edző és hetedik danos nagymester.
A patikusok tisztában voltak azzal, hogy a kiváltott gyógyszerek nem a vényeken szereplő emberekhez kerülnek.
Az akut fertőzéses esetek 12, az influenzás esetek 25 százalékkal estek a 10. hétről a 11. hétre.
A járványügyi kockázat számottevően csökkenthető a sertésállomány levágásával, amit a korlátozott területen március 31-ig kell megtennie a gazdáknak.
A betegség ellen védőoltás áll rendelkezésre, amelyet elsősorban a veszélyeztetett csoportoknak ajánlanak.
A KU Leuven Egyetem kutatásai kimutatták, hogy Brüsszel szennyvizében megjelent a kanyaróvírus úgynevezett "marokkói variánsa".
Tíz százalékkal nőtt a gyermekek körében a tbc-fertőzések száma 2023-ban az európai régióban, ami azonnali közegészségügyi intézkedéseket tesz szükségessé.
Los Angeles-i tűzoltók egészségét vizsgálják a pusztító erdőtüzek után: a rákkeltő anyagoknak való kitettség komoly aggodalmakat vet fel a szakemberek hosszú távú egészségével kapcsolatban.
A Pekingi Gyermekkórház bemutatta az ország első olyan nagyszabású gyerekgyógyászati modelljét, amely a mesterséges intelligenciára (MI) épül.
Súlyos a demenciával élők és hozzátartozóik helyzete Magyarországon, az idősotthonok minden harmadik lakója demens beteg.
Ferenc pápa nem sokkal vasárnap 12 óra után elhagyta a római Gemelli kórházat, ahol február 14. óta tüdőgyulladással kezelték.
A közösségi média hatása a mentális egészségre már önmagában is vitatott kérdés, ám egyes trendek már gyakran a fiatalok fizikai jóllétét is érintik.
Egy 2024-es, 30 országban felvett kutatásban nálunk volt a legmagasabb (58%) azok aránya, akik rosszra vagy nagyon rosszra értékelték országuk egészségügyét.