1500 dolgozót rúg ki az országos élelmiszerlánc: kiszivárgott, ezeket a pozíciókat érinti a leépítés
A tömeges leépítés érinteni fogja az üzleteket támogató központot, a bolton belüli pékségeket és az általános áruforgalmi hálózatot is.
A tömeges leépítés érinteni fogja az üzleteket támogató központot, a bolton belüli pékségeket és az általános áruforgalmi hálózatot is.
Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban.
Mindkét gyárban arra hivatkoznak, hogy csökkent a megrendelések mennyisége.
Hiába tudták úgy még februárban is, hogy maradhatnak, csak hitegetés volt az egész: a Tungsram újpesti gyárából mindenkit elküldtek.
Lesznek elbocsátások, de még az is lehet, hogy ebből az építőipar jobban is jön ki, mint ahogy belement 2023-ban - ezt mondták lapunknak a szakértők.
Hiába öltött sosem látott mértéket a munkaerőhiány Magyarországon és tükröznek a hivatalos adatok teljes foglalkoztatottságot, felmondási hullám következhet.
Jövő év elején nehezebb időszakra kell készülni a magyar munkaerőpiacon.
Beütött a válság, 300 dolgozót bocsát el a Wellis, átszervezik a céget a gazdasági nehézségek miatt.
Állásbörzét és munkaerőpiaci segítséget is ígérnek az elbocsátandó budapesti dolgozóknak.
Április közepén érkezett a hír, hogy több mint 400 főtől válik meg az Avis Budget Group BSC Kft. A tömeges létszámleépítésnek azonban ezzel nincs vége, nemrég újabb, közel 100 fős elbocsájtásról döntöttek. A cég szerint gyors és határozott lépésre volt szükség.
Elbocsátja dolgozói közel 20 százalékát a hengerfejeket gyártó Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. A mintegy ezer munkavállalót foglalkoztató, mexikói tulajdonú vállalat július végéig 180 munkatársától válik meg.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a koronavírus járvány okozta válság miatt áprilisban utasforgalma több mint 99%-át elveszítette. A repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. a válság kezdete óta minden lehetséges intézkedést megtett a munkahelyek védelméért, azonban a vállalat hosszú távú és hatékony működésének biztosítása, valamint a megmaradó munkahelyek védelme érdekében elkerülhetetlenné vált a létszámcsökkentés a BUD csoport munkavállalóinak körében.
A koronavírus-járvány gazdaságra mértütése miatt több mint 400 főtőlszabadult meg az egyik legnagyobb budapesti szolgáltató központ, az Avis Budget Group BSC Kft. A Pénzcentrumnak a cég londoni központja elárulta, igyekeznek majd segíteni a távozó kollégákat, de kénytelenek voltak meghozni a döntést, mert olyan kihívásokkal kell megküzdeniük, amelyekkel még soha.