Kiterítette a kártyáit a jegybank: nem valami fényesek a kilátások, mi lesz itt 2025-ben?
Még várni kell a fogyasztói árak konszolidációjára, a jegybank szerint az éves infláció akár öt százalékos is lehet.
Még várni kell a fogyasztói árak konszolidációjára, a jegybank szerint az éves infláció akár öt százalékos is lehet.
Az óvatos és türelmes megközelítés, a szigorú monetáris kondíciók fenntartása indokolt.
A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa várhatóan változatlanul, 6,5%-on tartja az alapkamatot a holnapi kamatdöntő ülésen.
A teljes állásban dolgozók felső 10%-a nagyobb volumenű kereset felett diszponál, mint az alsó 50%.
A kelet-közép-európai régióban csak a három éve háború által sújtott Ukrajnában magasabb az alapkamat, mint Magyarországon.
Szerinte az infláció kezelése átfogó gazdaságpolitikai lépéseket igényel, de a jelenlegi helyzetben ennek megvalósítása nehézségekbe ütközik.
Már Nagy Márton is elismerte, hogy nagyobb lehet az infláció, mint az év eleji 3,2 százalékos emelés volt.
A magas élelmiszerárak kialakulása összetett folyamat, amelyet számos belföldi és nemzetközi tényező befolyásol.
Miközben az inflációról szóló hírek rendre az árak emelkedéséről szólnak, akadnak azért olyan termékek is, amelyeknek az ára csökkent az elmúlt egy évben.
Az elemzők konszenzusosak abban, hogy a szolgáltatások kemény drágulása húzhatta fel a vártnál jobban az inflációt.
Februárban ismét gyorsult az infláció Magyarországon: a fogyasztói árak átlagosan 5,6%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Viszont a csúcsdrágulók ezt jóval felülmúlták.
2025. februárban a fogyasztói árak átlagosan 5,6%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
Az elemzők szerint az inflációs pálya magasabban maradhat a vártnál, az év végére előrejelzett árindex egy hónap alatt 3,9%-ról 4,6%-ra emelkedett.
Az MBH Bank is meghirdette a lakossági számlákra érvényes új kondíciós listáját. A pénzintézet díjakat emel a tavalyi átlagos inflációnak megfelelően.
Az élelmiszerárak ismét olyan ütemben emelkednek, amely a 2022–2023-as inflációs sokkot idézi... egy újabb árstop segíthetne?
Aszakértők szerint lehet, hogy a jegybanknak el kell gondolkodnia azon, hogy megemelje az irányadó alapkamatot, ugyanis így tud segíteni az árstabilitás fenntartásában.
2025 januárjában az infláció ismét brutális erővel csapott le Magyarországon, visszahozva a 2022-2023-as drágulási hullám emlékeit.
A horvát vásárlók összefogása komoly eredményeket hozott: a bolti bojkott hatás szemmel látható. Felkészül Magyarország?
Ugyanabban a boltban, ugyanazok a termékek akár a tizedével is többe kerülnek, mint az előző hónapban.
Az infláció alakulása nagyrészt összhangban van a szakértői előrejelzésekkel.