Fontos dolgot árult el Karácsony Gergely a budapesti ünnepekkel kapcsolatban
„Lesz idén karácsonyi díszkivilágítás Budapesten” – árulta el Karácsony Gergely főpolgármester.
„Lesz idén karácsonyi díszkivilágítás Budapesten” – árulta el Karácsony Gergely főpolgármester.
Ugyan csökken a gáz ára a nemzetközi piacon, itthon nem csökkennek egyelőre a rezsiköltségek.
Lehet, hogy csak a kezdet volt, amit 2022-ben át kellett élnünk. Az előrejelzések szerint a 2023-as tél a tavalyinál is keményebb lehet.
Ha ez így megy tovább, nem lesz mit levágni, pedig ez régi magyar szokás.
Az őszi bezárások után 45 helyen nyit ki újra a posta idén január 2-tól.
Idén itthon és globális szinten is komoly problémát jelentett az infláció, illetve az Ukrajnában zajló háború gazdasági hatásai.
Több vidéki város, illetve budapesti kerület is jelezte, hogy önkormányzati segítséggel több, korábban bezárt posta is újra fog nyitni.
Költségeik emelkedésével küzdenek a kereskedelmi pálinkafőzdék, ráadásul ellenőrzés híján a zugfőzdék zavarják a legális piacot.
Az orosz-ukrán háború következtében a nagyobb felhasználóknak 344%-kal drágult az áram ára.
Az energiakrízis miatt még fontosabbá vált a villamosenergia-modell felülvizsgálata.
A héten újra drágulni kezdett a gáz ára a hollandiai TTF-gáztőzsdén, 120 euró helyett már 160-ba kerül egy megawattóra a szénhidrogénből.
Ugyan már elkezdődött a fűtési szezon, pár hasznos tippel most is tudunk spórolni a rezsiszámlákon.
A rezsiemelés miatt a cégek is kénytelenek lecsavarni a fűtést, ennek viszont a munkavállalók látják kárát.
Akár az éttermek fele is bezárhat a megemelkedett alapanyagárak és rezsiköltségek miatt.
Októberig a kitűzött energiahatékonysági cél 112%-ét százalékát sikerült elérni itthon.
Nagyon borúsan látják az elemzők a Magyarország gazdasági helyzetét: csak két év múlva érheti el az infláció az 5%-os szintet.
A szakértők szerint jelentős gazdasági lassulásra kell felkészülni, az infláció pedig a jövő év első felében is nőni fog.
Az intézményeket sújtó rezsiválság, a megsokszorozódó energiaköltségek a múzeumokat is komoly megpróbáltatások elá állítja.
A magyar fürdőket különösen megviselte idén az energiaárak drasztikus emelkedése, ami kis híján elindított egy bezárási hullámot is. Az áremelés pedig szinte biztos jövőre.
Jövőre sem szabadulunk az inflációs nyomás alól: várhatóan tovább fognak drágulni az élelmiszerek.