Az MNB öt eszköz bevetésével élénkíti a versenyt a – törvényben szabályozott – márciusi éves lakásbiztosítási kampányok kapcsán.
Hogyan lehetne javítani a magyar egészségügy jelenlegi helyzetén? Többek között erre a kérdésre keresték a választ a Millennium intézet által rendezett konferencián, ahol felmerült az az ötlet is, hogy a nyugdíjasoknak is kellene egészségügyi alapdíjat fizetniük -írja beszámolójában a 24.hu.
Lantos Gabriella a Róbert Magánkórház operatív igazgatója szerint van elég forrás az egészségügyben, csak nem jól osztják el. Lantos korábban nagy port kavart az Indexnek írt elemzésével, amelyben az orvosbárókkkal foglalkozik, véleménye szerint ugyanis a
A szakember elmondása szerint a problémákat egy, a szakma többsége által elfogadott modellel lehetne orvosolni. Ennek lényege, hogy egységes alapdíjat kellene bevezetni, mert a jelenlegi társadalombiztosítás az alkalmazottakra terheli az egészségügy fenntartásának költségeit, amely a társadalom elöregedésével fenntarthatatlanná válik. A Lantos Gabriella által javasolt átalakítás fontos eleme,
Lantos elmondása szerint az egységes egészségügyi alapdíjért cserébe minden biztosítottnak egészségügyi alapcsomag járna. Aki ennél többet, minőségibbnek vélt orvosi vizsgálatot szeretne, kiegészítő biztosítást köthet.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ezzel a rendszer ugyanis megszüntetné annak a lehetőségét, hogy az orvosok, akik az állami ellátásban dolgoznak, vállalkozók legyenek, azaz magánkórházban is dolgozhassanak (miközben használják az állami infrastruktúrát). Azoknak az orvosoknak, akik pedig az állami ellátásban maradnának, azoknak sok fizetés járna: nettó 1-2 millió forint, és értelemszerűen az ápolók fizetését is meg kellene emelni.
A kormány akár egyetlen év alatt jó irányba állíthatná az egészségügyet- állítja Lantos Gabriella, akinek előadását élénk viták követték, a megszólalók egy része pedig kétségbe vonta javaslatait.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Már számlát befizetni és adományozni is lehet az ATM-eknél
A készpénzbefizetés népszerűsége is folyamatosan emelkedik.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.