Meglepő rekordokat produkált 2024-ben is a biztosítási piac: például született kötelező biztosítás egy 100 éves, 1924-es gyártmányú autóra is.
Habár darázscsípés ellen jó, ha mindig van otthon allergia elleni szer, az olyan heves allergiás reakcióra viszont, amelyik intenzív osztályt igényelne, nem lehet felkészülni. A kullncsok ellen viszont már egyéves kortól ajánlott a védőoltás, ez ugyanis az egyetlen módszer, amellyel a súlyos következmények megelőzhetők - mondta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.
A bogarak, szúnyogok jelenléte ugyanannyira kellemetlen mindenkinek, de nem jelent nagyobb rizikót a gyerekek számára - mondta el az InfoRádiónak Póta György.
- tanácsolta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.
Elmondta, hogy komolyabb bajt csak annál a gyereknél okoz a darázscsípés, aki genetikusan allergiás a darázscsípésre. Ám nincs olyan vizsgálat, amellyel ki lehet szűrni az allergiát, kizárólag onnan tudhatjuk, amikor az első darázscsípésnél kialakul a baj. Póta György szerint
Az olyan heves allergiás reakcióra viszont, amelyik intenzív osztályt igényelne, nem lehet felkészülni - tette hozzá a háziorvos.
Mi a helyzet a kullancsokkal?
Emlékeztetett arra, hogy a kullancs által átvitt fertőzések súlyos következményekkel járhatnak. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke elmondta, hogy már egyéves kortól lehet oltatni a gyereket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- közölte Póta György.
A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke úgy véli, minden kisgyereket célszerű beoltani. Akik sűrűbben járnak a természetben, azokat minél korábban, míg akik ritkán járnak a természetben, kicsit később is ráér beoltatni. De az óvodai kirándulások, iskolai táborok mindig magukban hordozzák a veszélyt, még akkor is, ha a család egyébként nem nagy természetjáró.
Most érkezett! Belenyúlnak az életbiztosításokba is: mutatjuk az MNB terveit, itt vannak a részletek
Megjelent a Magyar Nemzeti Bank „etikus 2.0” szabályozói csomagja, és hosszas előkészítés után 2025. január 1-jétől 2026. január 1-jéig, három lépcsőben lép hatályba.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?