Magyarország súlyos vízhiánnyal küzd, és 2022, valamint 2024 után idén is rendkívül aszályos nyárra számíthatunk.

Rengeteg magyar lakásbiztosítása időzített bomba: erről a legtöbb háztulajnak fogalma sincs
Jelentős biztosítási kockázat a lakásoknál az alulbiztosítottság, több millió forint is lehet emiatt a tulajdonos vesztesége baj esetén - hívja fel a figyelmet a Netrisk közleményében. A biztosításközvetítő portál 130 ezer milliárd forintra becsüli az összértékét annak annak a csaknem 4 millió magyarországi lakásnak, amely nem áll üresen.
A Netrisk szerint az év végén azért is aktuális átgondolni a lakásbiztosításokat, mert az ünnepi időszak a lakások biztonsága szempontjából mindig kritikus időszak, jövőre pedig ismét lesz biztosítási kampány. Ebből az alkalomból megint át lehet tekinteni az új kínálatot, a díjakat és a szolgáltatási csomagokat. A kezdeményezést az idén szervezték meg először, hatására erősödött a biztosítók közötti verseny - emlékeztet a Netrisk.
Az ingatlantulajdonosoknak márciusban lesz újra lehetőségük biztosítást váltani, tehát nem kell megvárniuk a biztosításuk évfordulóját - jelezték. A Netrisknél megkötött lakásbiztosítások átlagos díja több mint 35 ezer forint volt novemberben, vagyis éves szinten 3,5 százalékkal nőtt, az új lakásbiztosítások száma meghaladta az 50 ezret - ismertették. Hozzátették ugyanakkor, hogy sok lakást 10 évnél régebben megkötött biztosítás véd, vagyis az ilyen ingatlanok biztosítása nem a megfelelő értékre szól.

Máris árstopot jelentett be az Allianz: hajlottak Nagy Márton kérésére, jövő júniusig nincs áremelés
Tavaly év végi árain kínálja majd a biztosításait az Allianz, miután Nagy Márton belengette a biztosítói árstopot a napokban.

Most érkezett az NGM rendkívüli bejelentése: befagyasztják az árakat, napokon belül jöhet a rendelet
Újabb ársapkát helyezett kilátásba Nagy Márton, ugyanis nem látszik a megegyezés a biztosítókkal a lakásbiztosítások díjaival kapcsolatban.


"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


