Young woman suffering from knee pain after e-scooter riding accident on a city street

Óriási változás élesedik a magyar utakon már holnaptól: csak úgy repkedhetnek a bírságok

2024. július 15. 11:14

Holnaptól mintegy 50 ezer e-rollerrel már csak kötelező biztosítással lehet közlekedni a hazai utakon. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) arra hívja fel a figyelmet, hogy a jármű vezetőjének közúti ellenőrzés során be kell tudnia mutatni a biztosításról szóló igazolást, de bérlés esetén is a használónak kell meggyőződnie arról, hogy az adott járműre kötöttek-e kgfb-t.

A biztosítási alkuszok eddigi tapasztalatai szerint a rolleresek többsége már évi 10 ezer forint alatt is találhat megfelelő kötelező biztosítást járművére. A díjak mértéke azonban biztosítónként még úgy is jelentős mértékben szóródik, ha nem vesszük figyelembe azokat a több százezer forintot is elérő éves összegeket, amiket nyilvánvalóan azok a biztosítók hirdettek, meg, amelyek egyelőre nem kívánnak rolleres ügyfeleket szerezni. Ennek elsődlegesen az lehet az oka, hogy jelenleg még hiányoznak az ilyen járművekre vonatkozó KRESZ-előírások, így a kockázat valódi mértékét sem lehet pontosan meghatározni.

„Évi tízezer forint körüli összeget mindenképpen érdemes kifizetni az elektromos rollerek kötelező biztosítására. Nem csupán a büntetés elkerülése érdekében (az ellenőrzés várható gyakorlatáról még nem rendelkezünk információval), hanem azért is, mert ezekkel a járművekkel is könnyen lehet akár milliós károkat is okozni – emelte ki Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja. – A kis méretű kerekek és a sok helyen rossz útburkolat szinte bizonyossá teszi, hogy előbb-utóbb mindenki átél kisebb-nagyobb balesetet ezzel a járművel. A kötelező biztosítás azonban csak a másoknak okozott károkat téríti, így a rollereseknek érdemes balesetbiztosítás megkötésével a saját biztosítási védelmükről is gondoskodni.”

Igazoltatás – sok a nyitott kérdés

A hatályos törvényi előírások szerint a roller használója felel azért, hogy az adott jármű rendelkezik-e kgfb-vel. Ezt közúti ellenőrzés során neki kell bizonyítania a biztosítótól kapott – akár papíralapú, akár elektronikus – igazolással. A személy- és haszongépkocsikkal szemben, megfelelő egyedi azonosító hiányában, ezekről a járművekről nincsen központi biztosítási nyilvántartás. Bérrollerek esetében a biztosítást a bérbeadó cég köti meg, de elvileg ebben az esetben is az ügyfél felelőssége, hogy a kölcsönzés megkezdése előtt meggyőződjön a kötelező meglétéről.

Az e-rollerekre a járművek tömege és tervezett sebessége függvényében kell biztosítást kötni: 14 km/óra tervezett sebesség felett a 25 kilogrammnál nehezebb rollerek az érintettek, 25 km/óra tervezett sebesség felett viszont tömegtől függetlenül mindegyik. Egyelőre azonban az sem tisztázott, hogy a hatóságok a helyszínen hogyan állapítják majd meg, hogy az adott járműnek mi a tervezett sebessége.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A FBAMSZ szakértője hozzátette: „A jelentős mértékű díjeltérések miatt a rollerek tulajdonosainak mindenképpen célszerű a különböző ajánlatokat összehasonlítaniuk, amire a biztosítási alkuszok egyszerűen és gyorsan elérhető kalkulátorai akár online, akár személyes formában rendelkezésre állnak.”

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. június 19. 19:21
Új területre lép az RTL Magyarország az idei nyáron: napközis gyerektábort szervez, ahová már meg is...
Bankmonitor  |  2025. június 19. 14:43
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forin...
Holdblog  |  2025. június 19. 09:26
Egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba.
MNB Intézet  |  2025. június 18. 12:35
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 19. csütörtök
Gyárfás
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?