19 °C Budapest
Young man and woman in a car rental service standing while looking at car.

Csúnyán ráfázhatnak ezek a magyar autósok: komoly emelés szakad a nyakukba jövőre

2022. november 16. 10:34

Jövőre átlagosan 15,2 százalékkal kell többet fizetnie azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés (kgfb) nélkül vesznek részt a közúti forgalomban. A jövő évre vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat már tanulmányozható -  áll a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleményében.

Több mint két hét áll azok rendelkezésére, akiknek január 1-én jár le a kgfb szerződésük, és szeretnének biztosítót váltani.  Nekik legkésőbb december 1-én éjfélig kell eljuttatniuk az aktuális szerződésük felmondását a jelenlegi társaságukhoz, majd mielőbb, legkésőbb december 31-éig kell megkötniük új szerződésüket az új biztosítóval. Aki elégedett a társaságától kapott ajánlattal, annak nincs tennivalója.

2010 után a szerződési évforduló napja már a gépkocsi megvásárlásának időpontjához kötődik, de még mindig sokan „ragadtak benne” a korábbi kampányidőszakban, amikor mindenkinek csak novemberben lehetett biztosítót váltani. A több, mint 5,8 millió kgfb-szerződésből még mindig 925 ezer számít érintettnek, köztük 497 ezer magántulajdonban lévő személygépkocsi üzemben tartója. Nekik a 12 piaci szereplő közül 11 biztosító hirdetett új tarifát a jövő év elejétől.

A korábbi évekhez hasonlóan továbbra is sok kedvezményt lehet igénybe venni, a lakossági ügyfelek számára a kedvezmények tovább egyszerűsödtek. Ezek mindegyikének a figyelembevételével kalkulálható a választható legkedvezőbb biztosítói ajánlat a szövetség honlapján (mabisz.hu) megtalálható MABISZ Díjnavigátoron. A szövetség 2010 óta működteti e fogyasztóvédelmi eszközét, amely minden piaci szereplő valamennyi kedvezményét tartalmazza, s egyfajta etalon abban a tekintetben, hogy a biztosítók a díjkalkulációk helyességét tesztelik és jóváhagyják. Az eszköz kizárólag fogyasztóvédelmi eszközként funkcionál, az üzleti érdekek nem játszanak szerepet a működtetésében.

A mostani kampányban érintettek díjszintje lényegesen alatta marad a teljes állomány díjszintjének, mivel döntő részben tizenkét évnél is idősebb gépjárművekről van szó. A magántulajdonban lévő személygépkocsik üzemben tartóinak 94 %-a a legkedvezőbb, vagyis a B10 kategóriában van a bonus-malus rendszerben – a teljes állomány esetében ez csak 36 százalék. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyjából minden tizedik érintett vált biztosítót ezekben a napokban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A biztosítók a szerződéskötéskor kötelesek meggyőződni arról, hogy a szerződő eleget tett a korábbi biztosítási időszakokban fennálló díjfizetési kötelezettségének. A jogszabály nem ad lehetőséget a fedezetlenségi díj elengedésére. Az a tény, hogy a jármű hosszabb ideig nincs használatban, nem mentesít a törvény szerinti biztosítási kötelezettség alól. Azok, akik hosszabb ideig nem használják járművüket, és nem szeretnének erre az időszakra biztosítási díjat fizetni, a forgalomból történő – ideiglenes – kivonás lehetőségével élhetnek. A Belügyminisztérium adatai szerint a segédmotoros kerékpárok nélkül figyelembe vett magyarországi gépjárművek közül mintegy 80 ezer gépjármű nem rendelkezik érvényes kgfb-szerződéssel. Ők nemcsak a fedezetlenségi díj megfizetését kockáztatják, ám ha balesetért felelősek, úgy az okozott, akár több millió forintos kárt is meg kell téríteniük.

Az ilyen balesetek vétlen károsultjainak kártalanítását a MABISZ kezelésében lévő, elkülönített Kártalanítási Számláról intézik, a szövetség pedig a törvényi előírás alapján az úgynevezett regressz eljárás keretében hajtja be a kérdéses összeget a károkozón. Ezáltal évente mintegy 1 milliárd forint folyik be a Kártalanítási Számla részére, amely összeget a MABISZ teljes egészében a biztosítatlan és ismeretlen járművek által okozott károk megtérítésére fordítja. Tavaly a MABISZ Ügyfélszolgálatához 605, idén október végéig pedig 381 megkeresés érkezett a biztosítással nem rendelkező gépjárművek károkozása témájában.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 30. 12:50
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) igazgatójaként, valamint Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Gazda...
ChikansPlanet  |  2025. május 30. 09:55
Miközben egy másfél évvel ezelőtti jogszabálymódosítás nyomán lehetővé vált, hogy újra szélerőművek...
KonyhaKontrolling  |  2025. május 30. 07:48
A használat és a költség örök problémája, hogy gyakorlatban sokszor elválnak egymástól. Ez pedig szi...
Kiszámoló  |  2025. május 29. 20:02
A kormány kitalálta, hogy az emberek elől el kell rejteni az adókat, hogy azt higgyék, hogy keveset...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 30. péntek
Janka, Zsanett
22. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?