A jelenlegi turbulens gazdasági körülmények az egész régiót óvatosságra intik, ami Magyarországra fokozottan jellemző.

Brutálisan elszálltak a temetési költségek Magyarországon: tavaly szeptemberhez képest mind a hamvasztásos, mind a koporsós temetés is több mint 10 százalékot drágult - 2020 azonos időszakához képest már negyedével kerülnek többe ezek a szolgáltatások a KSH szerint. Kiderült, hogy ma már nagyjából 100 ezer forinttal kell többet fizetni egy koporsós temetésért, mint egy hamvasztásért. Palkovics Katalin, a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesületének elnöke arról beszélt, hogy az egyre magasabb rezsiköltségek is be fognak épülni az árakba, valamint a dolgozók bérét is folyamatosan emelni kell az infláció miatt, ez szintén csak áremeléssel gazdálkodható ki. Puskás Béla, az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület elnöke pedig kifejtette, a kötelező díjak emelése könnyítene az iparág helyzetén.
A temetkezési szolgáltatók nagy valószínűséggel kénytelenek lesznek beépíteni áraikba az energiaárak emelkedését, hiszen minden vállalkozás felvételi irodát, vagy telephelyet üzemeltet, melyeket nem érint a rezsicsökkentés - mondta a Pénzcentrumnak Palkovics Katalin, a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesületének elnöke.
Az emelkedést a hamvasztásos temetéseknél és az elhunyt hűtés területén látom majd erősebbnek, mert a hamvasztó üzemek és az elhunyt hűtők komoly villamos áram és gáz felhasználással működnek
- magyarázta a szakember, aki kérdésünkre azt is elmondta, a szervezetnek jelenleg nincs tudomása olyan temetkezési szolgáltatóról, aki a megemelkedett rezsiárak miatt szüneteltetné vagy megszüntette volna a tevékenységét.
Nagy kihívás a béremelkedés és a munkaerőhiány
Munkaerő tekintetében is hatalmas kihívások állnak a temetkezési szakma előtt. Palkovics Katalin ugyanis arról beszélt, hogy "a temetkezési szolgáltatás nem csupán munka, hanem egy hivatás, szolgálat."
Munkatársaink a nap 24 órájában, a hét minden napján rendelkezésre kell, hogy álljanak. Nem beszélve arról, hogy a fizikai megterhelésen túl, nagy mértékű a pszichés teher is ebben a szakmában. Ennek ellenére a bérük - mivel a kegyeleti tanácsadók és a fizikai szakszemélyzet nem hivatalosan "szakképzett" kollégák - nem minden esetben üti meg a statisztikákban közölt átlag szintet
- magyarázta az elnök. Hozzátette, béreiket 2016 óta folyamatosan kisebb-nagyobb mértékben korrigálják, ám a jelenlegi infláció mértékével lépést tartó fizetésemelést adni szinte lehetetlen. A munkaerőhiány folyamatosan jelen van a temetkezési szolgáltatási szektorban, mert az előbb említett okok miatt nem mindenki alkalmas ennek végzésére.
A temetkezés egy roppant munkaintenzív tevékenység. Szakmánk nem alkalmas munkafolyamatok sematizálására, gépek használatára. A költségek döntő többsége ebből áll, illetve az általunk megfizetendő adónemekből. Ha egy temetési számla mögé nézünk, akkor annak a kétharmadát a szolgáltatásból fakadó emberi erőforrás alkalmazásának bérei és a különböző adónemek teszik ki
- mutatott rá Palkovics Katalin.
Amennyiben így emelkednek a megélhetési költségek, természetesen nekünk is korrigálnunk szükséges a béreket. Így arra számítok, hogy a temetési költségek is emelkedni fognak a jövőben
- zárta az elnök.
Korábban a Pénzcentrum is beszámolt róla, hogy az egyesület már a kormányzattól is kért segítséget rezsi-ügyben: azt szeretnék elérni, hogy a krematóriumot üzemeltető temetkezési vállalatok is kerüljenek be a nagy gázigényű vállalkozások közé, és így olcsóbban juthassanak gázhoz. Akkor az elnök szintén arról beszélt, hogy rengeteg kedvezőtlen hatással is küzdenek a temetkezési vállalatok és az önkormányzati cégek is, és erre gyors megoldás kell.
Emelni kellene a kötelező díjakon
Hasonló véleményen van az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület elnöke, Puskás Béla is, aki kérdésünkre elmondta, mint minden szolgáltatásra, a temetkezési szolgáltattatásra is közvetlen hatással vannak az energia- és az üzemanyagárak emelkedése.
A temetkezési számla három fő tételből áll. A tulajdonos (önkormányzat által megállapított un. kötelező árak, a szolgáltatás ára és a kellékek ára. A jelenlegi helyzetet súlyosbítja, hogy 2022 január 1-én kormányzati intézkedésre a már korábban átlagos - megegyezés eredménye - 10 %-os kötelező díj emelés nem léphetet hatályba. A szolgáltatók igyekeznek az áremelés hatását saját bevételük terhére csökkenteni. Ez év végéig talán tartható. 2023-ban jelentősebb áremelés várható. Az energiaárak és az üzemanyagárak drasztikus emelkedése a hamvasztó üzemi árakat foglya jelentősen érinteni. A temetkezési szolgáltatók a minimálbér, elvár bérmínium év eleji emelését a szolgáltatási és kellék árak emelésével próbálták kompenzálni
- sorolta az elnök, majd hozzátette: a kötelező díjak emelésére a temetkezési szolgáltatás területén évente egy alkalommal - általában év végén - kerülhet sor. A két alkalom csak a hamvasztóüzemi árakra vonatkozik.
Mint hozzátette, az utóbbi hónapokban 10 és 15 százalék közötti áremelésekre került sor a szolgáltatás és a kellék értékesítés területén. Jelenleg vidéken egy átlagos koporsós temetés kb. 350 000 forintba kerül, míg egy urnás nagyjából 240 000 forintba. Budapesten a szórásos temetés nagyjából 170 000 forintba kerül, a koporsós temetés 400 000 forint, a hamvasztásos elhelyezés fülkébe pedig 240 000 forintba kerül.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Természetesen az árakat jelentősen befolyásolja a megrendelő igénye. Az átlag temetéshez csak az alap szolgáltatás árát (a tulajdonos önkormányzat által megállapított un. kötelező árak, a szolgáltatás ára és a kellékek ára) vettük most figyelembe. Az energiaárak növekedése miatt várhatóan az arányok a két temetési mód között változhatnak
- magyarázta. A bérek kapcsán Puskás Béla arról beszélt, hogy a temetkezési szolgáltatók a minimálbér, a bérmínium éveleji emelését a szolgáltatási és kellék árak emelésével próbálták kompenzálni - a bérek ennek hatásár egybe csúsztak.
A béremelés országrészenként változó mértékű volt, 10 és 20 százalék közötti értékről beszélhetünk. De a bérek még így is gyakran elmaradnak más szakmák átlagfizetéseitől. A temetkezési szolgáltatók pótlékok bevezetésével próbálják megtartani a fizikai állományt. Az átlagkereset országrészenként változó, bruttó 250 - 400 ezer forint között van. Ehhez jöhetnek különböző pótlékok
- számolt be a szakember, aki szerint jelentős a munkaerőhiány.
Igaz az elmúlt egy hónapban (válság hatása) több az érdeklődő. Gyakran irreális elvárásokkal amely ma nem megfizethető
- tette hozzá Puskás Béla. Az elnök azt is kifejtette: könnyítené a helyzetüket, ha január 1-ől sor kerülhetne a kötelező díjak minimum 15 százalékos emelésére, de 20 százalékos, vagy ettől magasabb emelésre lenne szükség.
A kötelező díjak emelésének elmaradása torzítja a temetkezési számlát. Az a látszat alakul ki, mintha a temetkezési díjak emeléséről a szolgáltatók és a gyártók tehetnének
- zárta a Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület elnöke.
Már így is brutálisan elszálltak az árak
A szakember jóslata már csak azért sem felemelő, mert már így is jócskán megdrágult a temetkezés Magyarországon az utóbbi egy évben. Idén szeptemberben egy koporsós temetés átlagosan 335 960 forintba került, mialatt a hamvasztásosért 238 730 forintot kellett fizetni. Ez 14,6 illetve 12,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban volt.
2020 azonos hónapjához képest már mindkét esetben 25 százalék körüli az emelkedés, de ha visszamegyünk 2018-ig, akkor azt láthatjuk, hogy azóta mindkét temetkezési forma több mint 50 százalékkal drágult.
A folyamatos áremelkedés mellett az is megfigyelhető, hogy egyre nyílik az olló a koporsós és a hamvasztásos temetés között. Mialatt tavaly szeptemberben előbbi 81 120 forinttal volt drágább a hamvasztásnál, ez a különbség idénre több mint 97 ezer forintra nőtt, és ha így megy tovább, akkor hamarosan nem kizárt hogy akár 100 ezer forint feletti lehet az árkülönbözet.
Ez a tendencia a szakmabeliek szerint méginkább a hamvasztás felé tolhatja el a piacot - a folyamat egyébként már jópár évvel ezelőtt elindult.

Máris árstopot jelentett be az Allianz: hajlottak Nagy Márton kérésére, jövő júniusig nincs áremelés
Tavaly év végi árain kínálja majd a biztosításait az Allianz, miután Nagy Márton belengette a biztosítói árstopot a napokban.

Most érkezett az NGM rendkívüli bejelentése: befagyasztják az árakat, napokon belül jöhet a rendelet
Újabb ársapkát helyezett kilátásba Nagy Márton, ugyanis nem látszik a megegyezés a biztosítókkal a lakásbiztosítások díjaival kapcsolatban.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


