31 °C Budapest
Itt történik a legtöbb halálos baleset Magyarországon: mégis, mi folyik ebben a megyében?

Itt történik a legtöbb halálos baleset Magyarországon: mégis, mi folyik ebben a megyében?

2022. április 20. 08:15

A HelloVidék sorozatában górcső alá veszi a magyar megyéket. Annak jártak most utána, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében milyen fontosabb gazdasági és turisztikai változások történtek.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján veszi górcső alá a HelloVidék a megyéket: azt vizsgálják, hogy az elmúlt időszakban hogyan is alakult az adott megye gazdasága, turizmusa, illetve munkaerőpiaca. Ezek alapján az adatok alapkán a születések és a halálozások egyenlegeként kialakult természetes fogyás 1831 fővel csökkentette a megye lakóképességét, ez a veszteség pedig negyven százalékkal haladta meg 2020. első három negyedévét.

A munkanélküliség viszont drasztikusan csökkent a HelloVidék adatai alapján, hiszen a tavalyi év III: negyedévében az ország 15-74 éves népességének 66 százaléka, azaz 4,9 millió fő tartozott a gazdaságilag aktívak közé. Ugyanebben az időszakban Jász-Nagykun-Szolnok megyében a 1574 éves népesség 62,6 százaléka, tehát 171 ezer fő volt gazdaságilag aktív. Számuk 0,6%-kal kevesebb volt, mint egy évvel korábban. Az aktivitási arány 3,4 százalékponttal elmaradt az országos átlagtól.

A munkaerőpiacon 160 ezer fő foglalkoztatottként, 11 ezer fő munkanélküliként jelent meg, míg a foglalkoztatottak száma az országossal közel azonos mértékben nőtt, a munkanélküliek száma pedig jelentősen csökkent 2020-hoz képest. Ezzel párhuzamosan pedig a teljes munkaidőben dolgozók átlagkeresete is növekedett: a bruttó és nettó átlagkereset egyaránt 8 százalékkal múlta felül a 2020. I-III. negyedéveit.

Jász-Nagykun-Szolnok megye a jelek szerint élen jár a halálos kimenetelő balesetekben, ugyanis ezeknek a szerencsétlenségeknek a 3,2 százaléka halállal végződött, míg 28 százaléka súlyos és 69 százaléka könnyű sérüléssel járt. A halálos kimenetelű balesetek aránya Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt a legmagasabb (5,9%), a súlyos sérüléssel járóké pedig Bács-Kiskun megyében (40%).

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. június 18. 18:18
Marczingós László ügyvéd - aki az Európai Unió Bíróságán precedensértékű döntést harcolt ki a deviza...
MNB Intézet  |  2025. június 18. 12:35
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az...
Holdblog  |  2025. június 17. 09:49
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demag...
iO Charts  |  2025. június 16. 11:02
Az Games Workshop részvény (LSE:GAW) alapadatai, áttekintés A Games Workshop (LON:GAW) egy speciális...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 19. csütörtök
Gyárfás
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. június 18. 21:35