26 °C Budapest

Saturészegen vezetett több kilométert, majd balesetezett: videón a Pest megyei ámokfutó

2020. október 15. 10:32

Konkrétan a szerencsének köszönhető, hogy senkinek nem történt baja, amikor egy makonyarészeg sofőr több kilométeren át vezetett egy Pest megyei főúton. Egy másik közlekedő felvételén látni, hogy az autós minden kétséget kizáróan olyan részeg, mint az irgalom, végül Váckisújfalun csapódott egy parkoló autóba.

Hihetetlen, hogy tudta megúszni komolyabb baleset nélkül az a sofőr, aki hótrészegen, több kilométeren át hajtott Őrbottyán és Váckisújfalu között. A Budapesti Autósok Közössége tette közzé olvasójuk felvételét, amin látni, hogy az ittas sofőr valamilyen csoda folytán az úton tudja tartani kocsiját - és nem ment neki senkinek -, ám Váckisújfalura behajtva a harmadik út mellett parkoló kocsiba belehajt.

A Corsa kereke kitört, és csak a szerencsének volt köszönhető, hogy senkinek nem lett baja.

Mint később kiderült, a sofőrnek már korábban elvették a jogsiját. A szerencsének köszönhető, hogy "csak" egy parkoló autónak csapódott neki. Az ütközést követően próbált elmenni, rakosgatta a fokozatokat, bőgette a motort, dehát ki volt törve egy kereke

- írta az olvasó.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. június 18. 14:01
Rendhagyó címlapokkal tiltakoznak budapesti kerületi újságok a sajtó- és civilszféra ellen irányuló...
MNB Intézet  |  2025. június 18. 12:35
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az...
Holdblog  |  2025. június 17. 09:49
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demag...
iO Charts  |  2025. június 16. 11:02
Az Games Workshop részvény (LSE:GAW) alapadatai, áttekintés A Games Workshop (LON:GAW) egy speciális...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 18. szerda
Arnold, Levente
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?