Csökkent a közúti balesetek száma, kevesebben haltak meg az utakon

MTI
2013. július 10. 12:22

Az év első hat hónapjában tovább csökkent a személyi sérüléssel, így a halállal végződő közúti balesetek, valamint az ittasan okozott karambolok száma az elmúlt év azonos időszakához képest - derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tájékoztatójából, amelyet szerdán tettek közzé.

A rendőrség honlapján olvasható előzetes adatok szerint 2013 első felében 6650 személyi sérüléses közúti baleset történt, ami csaknem 3 százalékos csökkenést mutat 2012 azonos időszakához képest. A halálos kimenetelű balesetek száma 12,75 százalékkal, míg a könnyű sérüléssel járó balesetek száma csaknem 4 százalékkal csökkent. A súlyos sérüléssel járó közúti balesetek száma azonban majdnem 1 százalékkal nőtt.

Közúti balesetben tavaly az első félévben 284-en haltak meg, idén június végéig pedig 237-en, ami 16,55 százalékos csökkenés.

Több mint 15 százalékkal csökkent az ittasan okozott, személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma is. Az ittasan okozott baleseteknek az összes személyi sérüléses közúti baleseten belüli aránya a tavalyi 11 százalékról 10 százalék alá esett.

Az ittasan okozott balesetek száma csak Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés, Hajdú-Bihar és Nógrád megyében nőtt. Legritkábban Budapesten történt ittas vezetés miatti baleset, az összes fővárosi karambol kevesebb mint 4,5 százaléka ilyen.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A rendőrségi adatok szerint a tavalyi 27-ről 30 százalékra nőtt a gyorshajtás aránya a baleseti okokon belül. Az elsőbbségi szabályok megsértésének aránya 24 százalék, a kanyarodási előírások megszegése pedig a balesetek 15 százalékát okozta.

A közúti balesetek csaknem 60 százalékát a személygépkocsi-vezetők okozták, míg a kerékpárosok a balesetek 12 százalékáért voltak felelősek. A tehergépkocsi-vezetők okozták a balesetek 10, az autóbuszvezetők pedig az 1 százalékát - derül ki a jelentésből.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2025. július 12. 10:06
Ez a cikk eredetileg bő három éve jelent meg, azért vettem elő a szombati sorozat részeként, mert té...
Holdblog  |  2025. július 12. 08:00
Kicsit kapitalista, kicsit szocialista; kicsit nyugati, kicsit keleti; kicsit drága, kicsit olcsó: e...
Kasza Elliott-tal  |  2025. július 12. 08:00
Július elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gy...
MEDIA1  |  2025. július 11. 19:41
A Google a Mediam Groupot nevezte ki hivatalos magyarországi és szlovákiai értékesítési partnerének....
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 12. szombat
Izabella, Dalma
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. július 12. 18:29