A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - az idei jogszabályváltozásokra is tekintettel - fokozottan ellenőrzi a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) piac szereplőit, hogy az október végén esedékes jövő évi díjtarifák meghirdetése és az azt követő átszerződési időszak ügyintézése szabályszerűen történjen.
Az előző évekhez hasonlóan, a jövő évre szóló kgfb díjtarifákat, a biztosítási feltételeket legkésőbb október 30-ig kell közzétenniük a biztosítóknak két országos napilapban, az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségeiben és az interneten. Azok az ügyfelek pedig, akik úgy döntenek, hogy biztosítót váltanak, november 30-án éjfélig mondhatják fel írásban szerződésüket. Az ügyfelek szempontjából több kedvező jogszabály-módosítás történt, amelyeket érdemes megismerni. A kgfb szabályozás (190/2004. (VI. 8.) Korm. rendelet) legfőbb módosulásai a következők:
Fontos változás, hogy az ügyfél korábbi biztosítójának egyrészt 15 napon belül ki kell adni a kártörténeti igazolást, másrészt biztosítóváltás esetén a bonus/malus besorolás a következők szerint zajlik: amennyiben az ügyfél kártörténeti igazolást nem nyújt be és az előző biztosító nevét és a megszűnt szerződésének kötvényszámát sem adja meg, úgy az új szerződés a legrosszabb, M04 besorolású lesz. Ha kártörténeti igazolást nem ad, de az azonosító adatokat megadja, úgy A00 osztályba sorolják be. Ekkor az új biztosító az új szerződés kockázatviselésének kezdetétől (átkötésnél január 1-től) számított 30 napon belül köteles gondoskodni a kártörténeti igazolás áthozataláról és annak adattartalma szerint - a beérkezéstől számított 15 napon belül - visszamenőlegesen átsorolja a szerződést. Ameddig a kártörténeti igazolást nem szerzik be, vagy nem nyújtja be az ügyfél, addig a szerződés A00 osztályban marad. Azaz megszűnt az a gyakorlat, hogy az igazolás hiánya miatti, 90 nap utáni M04 osztályba sorolják az ügyfelet.

Máris árstopot jelentett be az Allianz: hajlottak Nagy Márton kérésére, jövő júniusig nincs áremelés
Tavaly év végi árain kínálja majd a biztosításait az Allianz, miután Nagy Márton belengette a biztosítói árstopot a napokban.

Most érkezett az NGM rendkívüli bejelentése: befagyasztják az árakat, napokon belül jöhet a rendelet
Újabb ársapkát helyezett kilátásba Nagy Márton, ugyanis nem látszik a megegyezés a biztosítókkal a lakásbiztosítások díjaival kapcsolatban.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


