Változik a motoros jogosítvány megszerzésének korhatára januártól: 2013 januárjától kismotorra már csak 16 évesen, míg nagymotorra 24 éves kortól lehet jogosítványt szerezni.
Januártól jelentős változás következik több jogosítvány-típus megszerzésénél. Egy uniós direktívának megfelelő kormányrendelet szerint ugyanis mopedre 14 évesen már nem, csak 16 éves korban lehet jogosítványt szerezni, míg nagymotorra ez a korhatár 24 évre emelkedik.
A teherautó-vezetői és az ehhez kapcsolódó nehézpótkocsis képzés korhatára 18-ról 21 évre, az autóbuszos képzésé 21-ről 24 évre emelkedik. A személygépkocsik esetében nem lesz változás.
A Pénzcentrum.hu információi szerint több autósiskolában attól tartanak, kevesebb lesz a motorostanuló, hiszen B kategóriára, azaz autóra 17 évesen lehet jogosítványt szerezni, így valószínűleg kevesen lesznek azok a fiatalok, akik egy évvel hamarabb fizetnek majd a robogós engedélyért.
Göbölös Gábor autósiskola-vezető a Kossuth Rádiónak elmondta, hogy a
változás egyrészt érettebb motorosokat eredményezhet az utakon, a
nagykategóriákban történő szigorítás következményei azonban még
megjósolhatatlanok. A szakember szerint idáig sokan végezték el ezeket a
képzéseket azok közül, akik nem kerültek be a felsőoktatásba, a
jogosítvány megszerzése után ugyanakkor el tudtak helyezkedni. Ez a
fajta munkahelyteremtés most kitolódik.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Háromféle légvédelmi rendszert is kap Ukrajna a németektől
- Váratlan lépés a Falkland-szigetek hovatartozásáról szóló vitában
- Két jó hírt is kaptak az új autót vásárlók
- A hangyák hozhatnak áttörést a kullancsok elleni harcban
- Nukleáris hadgyakorlat lesz az ukrán határnál
- Az amerikai LNG menti meg a gázéhes Európát – csak az a kérdés, ez mennyibe kerül