A módosítások helyett új, az uniós normáknak is megfelelő KRESZ-t alkotnak a szakpolitikusok, az illetékes minisztériumok és a társadalmi szereplők; az új jogszabályt kidolgozó munkabizottság várhatóan már a jövő héten elkezdi a munkát, és a rendelkezés akár még az idén életbe léphet - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője.
Garamvölgyi László felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg hatályos KRESZ-t, a közúti közlekedési szabályozást 1975-ben miniszteri rendelettel léptették életbe, az elmúlt 37 év alatt negyvenszer módosították; a hatályos szabályozás sok tekintetben elavult, a változtatások ellenére sem alkalmas arra, hogy az elvárt joghatásokat érvényesítse. "Az életszerűtlen közlekedési szabályokat már nem érdemes tovább toldozgatni-foltozgatni, így egy kodifikációs eljárás keretében újat kell alkotni, amely az uniós normáknak is megfelel" - tette hozzá.
Utalt arra, hogy a Fidesz-frakció április 23-án, a KRESZ-t módosító rendelet felülvizsgálatára létrehozott egy munkabizottságot, amely május végén kezdhet el dolgozni. Ebben a testületben szakpolitikusok, az illetékes minisztériumok, a rendőrség szakemberei, továbbá társadalmi és civil szereplők, például KRESZ-oktatók, autós érdek-képviseleti szervezetek, közlekedési szakújságírók kapnak lehetőséget az új törvény kidolgozására - mondta.
A Fidesz-frakció azért döntött úgy, hogy a KRESZ-t módosító rendelet felülvizsgálatát kéri, mert álláspontjuk szerint túlszabályozott lett a rendszer, és ezzel párhuzamosan a szankciók is túl szigorúvá váltak.
A közlés szerint a rendőrségnek, az illetékes minisztériumnak vannak javaslatai az új, életszerű helyzetekre épülő KRESZ-szabályok megalkotására, és amennyiben a szakpolitikusokkal és a civilekkel is sikerül megegyezniük, az új törvény már akár idén, vagy január elsejével életbe léphet.
Az ORFK szóvivője emlékezetett: április 15-én lépett hatályba a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásokról és a szabálysértési nyilvántartásokról szóló törvény, ez érintette a KRESZ-t is, és a jogalkotók már közvetlenül életbelépését követően kérték a módosítás felülvizsgálatát, arra hivatkozva, hogy álláspontjuk szerint túlszabályozott lett a rendszer, és ezzel párhuzamosan a szankciók is túl szigorúvá váltak.
A dandártábornok, utalva arra, hogy a korábbi helyszíni szabálysértési bírság 3 ezertől 30 ezer forintig terjedő összege 5 ezer és 50 ezer forint közötti összegre emelkedett, megjegyezte: A korábbi 180 szabálysértéssel szemben az új törvény összesen 86 szabálysértési tényállást tartalmaz, ezek mindegyikében a rendőrség kizárólag helyszíni bírságot szabhat ki. Az új szabályozás egyfelől fix tarifákat is tartalmaz a KRESZ szabályainak megsértése esetén, de a rendőrnek mérlegelési jogot is ad.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Garamvölgyi László a legfrissebb, szerdai rendőrségi statisztikai adatokat ismertetve azt mondta: az új rendelkezések alapján az elmúlt egy hónapban átlagosan 6.500 forint helyszíni bírságot szabtak ki, vagyis egyéni mérlegelés alapján az ötezer forintos alsó határ felé közelítve állapították meg a bírságot, amelyet a szabálysértőnek 30 napon belül, csekken kell befizetnie.
Az ORFK szóvivője a helyszíni bírsággal kapcsolatos félreértések elkerülésére hangsúlyozta: a helyszíni bírság nem azt jelenti, hogy a szabálysértőnek a helyszínen kell a rendőrnek megfizetnie a büntetést, ugyanis a rendőr pénzzel továbbra sem dolgozhat. A sajtóban korábban megjelent bankkártyás fizetési lehetőségről sem született döntés. A kiszabott szabálysértési bírságot kizárólag postán, a rendőr által kitöltött csekken lehet befizetni.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a rendőr - a szolgálati törvény és szabályzat alapján a fokozatosság elvét követve - előbb figyelmeztet, így sokszor még a helyszíni bírságot sem szükséges kiszabnia. A rendelkezés azonban nem ad mérlegelési lehetőséget például a sebességtúllépés, vagy az ittas vezetés esetén, ilyenkor fix tarifát kell a rendőrségnek alkalmaznia - fűzte hozzá.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból