Szigorodó táppénzszabályok: nem éri meg betegnek lenni!

Pénzcentrum
2010. június 7. 10:02

A munkavállalók betegség miatti távollétének szabályai több ponton is szigorodtak 2010-ben. A foglalkoztatottsági mutatók változásával összhangban a betegszabadságon, táppénzen töltött napok száma és vele együtt az erre az időszakra jutó ellátások aránya is csökkent. A módosítások sora azonban nem állt itt meg - a táppénz mértékét is maximalizálta a törvényalkotó. 

A foglalkoztatottság alakulásával a táppénzre jogosultak száma is jelentősen csökkent; 1990 és 2008 között összességében közel negyedével lett kevesebb. Míg 1990-ben egy foglalkoztatott évente átlagosan 22 napot töltött táppénzen, 2000-ben ez a szám már 12-re, az elmúlt pár évben pedig mindösszesen 9 napra csökkent. A juttatások csökkenése mellett a munkahely elvesztésétől való félelem szintén hozzájárult ahhoz, hogy a dolgozók a lehető legkisebb mértékben éljenek a betegszabadság lehetőségével. "Mivel az 'éves járulékplafon' bevezetése nem vonatkozott a munkabérből levonásra kerülő 2 százalékos pénzbeni egészségbiztosítási járulékra, a ténylegesen levonásra kerülő egyéni járulékok megemelkedtek, miközben a táppénz mértéke nem csak csökkent, hanem még maximalizálásra is került." - összegezte a munkavállalókat érintő módosításokat Pentz Edina az RSM DTM Hungary bérszámfejtési vezetője. A legutóbbi KSH adatok szerint a hazai foglalkoztatottak összesen évente több mint 36 millió napot töltöttek táppénzen, és 8,6 millió napot betegszabadságon, melyhez 2009-ben 102,6 milliárd, illetve 49,3 milliárd forint kifizetés kapcsolódott.

Betegszabadságra, legfeljebb évi 15 napos - Táppénzre, átlagosan 26 napos ellátás igényelhető

Betegszabadság évente legfeljebb 15 munkanapra vehető igénybe, amiért a munkabér 70 százalékának megfelelő távolléti díj jár a dolgozónak. Ez az összeg adó- és járulékköteles, és igénybevételéhez pedig szükséges a kezelőorvos, vagy a kórház igazolása. A távolléti díj kifizetése teljes mértékben a munkaadót terheli.

Amennyiben a betegség ennél hosszabbra nyúlik, a 15. nap után már táppénz jár a dolgozónak, aminek mértéke a folyamatos munkaviszony időtartamától függ. Kedvezőbbek a feltételek, ha a dolgozó folyamatos munkában töltött ideje eléri a két évet, ekkor ugyanis a táppénz alapja a jövedelem 60 százaléka (ez a változtatás előtt 70 százalék volt). A kifizetendő táppénz plafonjaként a minimálbér négyszerese vehető figyelembe, ami 2010-ben legfeljebb bruttó 9 800 forint/nap (havi bruttó 294 000 Ft) összeget jelenthet. Két évnél rövidebb, folyamatos munkaviszony esetében a táppénz nagysága már csupán a munkavállaló jövedelmének 50 százaléka lehet (ennek mértéke korábban 60 százalék volt). A táppénz egyharmada ekkor is a munkáltatókat terheli, míg kétharmadát a társadalombiztosítás fizeti.

Passzív táppénz - rövidebb egérút a munkanélküliség elől

A foglalkoztatásból kikerülő munkavállalók esetében gyakori táppénzigénylési forma a passzív táppénz, melyet a dolgozó a munkaviszony megszűnésekor vehet igénybe. Passzív táppénzként 2010-től a munkavállaló legfeljebb 30 naptári napot vehet igénybe, a korábbi 45 nap helyett. Ezzel együtt a szabályozás limitet húzott a passzív táppénz összegére is, melyet ez évtől a mindenkori minimálbér 150 százalékához kötött. Ennek alapján 2010-ben az igénybe vehető maximális összeg bruttó 3675 Ft/nap. A passzív táppénz után a munkáltatóknak továbbra sem kell fizetniük az egyharmadot, azt továbbra is a társadalombiztosítás finanszírozza.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Baleseti táppénz, és üzemi baleset

Baleseti táppénz annak a munkavállalónak jár, aki munkaviszonya alatt - vagy annak megszűnését követő legkésőbb három napon belül -, üzemi baleset következtében keresőképtelenné válik.

2010 januárjától az üzemi baleset fogalma is módosult: míg korábban üzemi balesetnek csak a munkakörben vagy azzal összefüggésben szenvedett baleset számított, január óta ez kiegészült a munkába vagy onnan hazafelé menet közben szenvedett balesettel. A baleseti táppénz összege megegyezik a megelőző hónap egészségbiztosítási járulék-alapot jelentő jövedelmével, az úti balesethez kapcsolódó táppénz mértéke pedig a munkavállaló havi bérének 90 százalékát teszi ki.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.05.01 21:07
Nincs minőségi munkavégzés igazán hatékony koncentráció nélkül. Valljuk be, ez sajnos sokszor neheze...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem