Egyre kevesebben mernek táppénzre menni. Ráadásul már a munkáltató által megbízott cég is utánajárhat, valóban beteg-e az illető. Szakemberek szerint azonban számos jogi aggályt vet fel ez a szolgáltatás. Nincs joga ugyanis tudni a megbízott cégnek, milyen betegséggel van otthon a munkavállaló.
Egy évvel ezelőtt még az volt a legnagyobb problémájuk a cégeknek, hogy évente több millió forintos kárt okoznak a táppénzcsalók, ám a válság miatt ez megváltozott: egyre több dolgozónak maga a munkáltató javasolja a betegállományba vonulást a válság hatására visszaesett megrendelések miatt, ám a dolgozók ódzkodnak ettől, nehogy úgy döntsön a cég, hogy már vissza sem kell jönni. Olyannyira nagy a bizonytalanság és az állásféltés, hogy a törvény adta lehetőség ellenére a legtöbben még a szabadságuk egy részét is veszni hagyják. A szabadságkiadás gyakorlatát ellenőrizve a munkaügyi felügyelők a leggyakrabban azzal a szabálytalansággal találkoztak, hogy a munkáltató papíron kiírja ugyan a szabadságot, alkalmazottja azonban dolgozik.
A cikk folytatásához ide kattintson.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Találj egy embert, és nyert ügyed van - választási furcsaság
- Véres ukrán siker Szaúd-Arábiában
- Vulkanológus: a vulkánok akkor is veszélyesek, amikor éppen nem működnek
- Donald Trump fegyverekről beszélt
- Vallási előírások tettek be a Wizz Air utasaink
- Külföldön szavazna az EP-választáson, ez egy fontos szabály