Cégeknek kölcsönzött és tartott fenn hitelkeretet engedély nélkül a Noro Financial Investments Zrt.
Nem adtak engedélyt a spanyol hatóságok egy Izraelbe tartó, fegyvereket szállító hajónak, hogy megálljon a délkelet-spanyolországi Cartagena kikötőjében - közölte José Manuel Albares spanyol külügyminiszter.
A tárcavezető elmondása szerint a Marianne Danica nevű hajó május 21-re kért kikötési engedélyt a Spanyolország délkeleti részén fekvő Cartagenában. A kérést azért utasították vissza, mert Spanyolország tiltja mindenféle fegyver szállítását Izraelbe a Gázai övezeti háború tavaly októberi kirobbanása óta. Az El País című lap értesülése szerint a dán lobogó alatt közlekedő teherhajó 27 tonna robbanóanyagot szállított az indiai Madrászból az izraeli Haifába.
Albares Brüsszelben újságíróknak azt is elmondta, hogy a spanyol hatóságok következetesen így fognak eljárni minden olyan izraeli fegyvert szállító hajóval, amely spanyol kikötőkben szeretne megállni. A miniszter szavai szerint ennek "egyértelmű oka az, hogy a Közel-Keletnek nem még több fegyverre, hanem inkább békére lenne szüksége".
Spanyolország az egyik leghangosabb bírálója Izraelnek az Európai Unión belül, és más tagállamokat is igyekszik meggyőzni arról, hogy ismerjék el a palesztin államot.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.