Immár csomagfeladásra is lehet használni a GLS applikációját.
A Központi Statisztikai Hivatal múlt héten publikált adatai szerint a koronavírus járvány hatására kialakult válság következtében Magyarországon több mint 100 ezren veszítették el a munkájukat. Csak áprilisban hatvanezer fő felett volt az állásukat veszítettek száma. Soóki-Tóth Gábor a KSH számaira reagálva elmondta, hogy a lakáspiac erősen követi a gazdasági ciklusokat és a munkanélküliség növekedése, a háztartások jövedelmi helyzetének romlása nemcsak objektív módon, de a jövőbe vetett bizalom elvesztése miatt is negatív hatással van a lakásvásárlások számára.
Negyedik hete növekszik az Otthon Centrum aktivitást mérő mutatója, vidéken már majdnem utolérte az ingatlanpiac a vírus előtti időszakot, ámbátor még ez is messze van a korábbi évek szárnyalásától. Az árak valamelyest mérséklődtek, ami összefüggésben van a munkanélküliség növekedésével.
A járvány kitörése és az ezt követő korlátozó intézkedések egyik leginkább érintett ágazata a turizmus, így azokon területeken várható leginkább a munkanélküliség növekedése, melyek turisztikailag fontosak. Ilyen például Budapest, és a kiemelt üdülőterületek: a Balaton vagy a Velencei tó.
Ezekben a térségekben országos átlagban többen élnek idegenforgalomból, így itt romlott legnagyobb arányban a lakosság jövedelmi helyzete. Azok az emberek, akiknek bizonytalanná vált a munkahelyük vagy el is veszítették azt, óvatosabban fognak majd lakásvásárlásba, ezért várhatóan ezeken a területeken fog leginkább visszaesni az idei tranzakciószám, sőt kismértékű árcsökkenés sem kizárt.
Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tranzakciószámokban az idén a fővárosban 20-25, az agglomerációban, a megyei jogú városokban és a Balaton-parton 15-20, a többi térségben 10 százalék körüli visszaesés várható az előző évi adatokhoz képest. A végső tranzakciószám pedig 115-120 ezerre tehető. 2014. évi adásvételeket kicsivel meghaladó forgalom valószínűsíthető idén. A visszaesés a fővárost érinti majd legerősebben, ahol 2016 óta csökken az adásvételek száma és az idei forgalom, az akkori csúcsnak tekinthető 40 ezer tranzakció közel felét jelenti - hangsúlyozta Soóki-Tóth Gábor az Otthon Centrum elemzési vezetője.

Itt a bejelentés: népszerű bor tűnik el a magyar boltok polcairól, itt senki ne keresse többé ezeket
Légli Ottó bejelentette: 2025-től nem találkozhatunk többé a borászata palackjaival a hipermarketekben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


