14 °C Budapest

Megújul az ország legnagyobb plázája

Pénzcentrum
2019. november 9. 10:57

Jelentősen megújul az idén húszéves budapesti Westend bevásárlóközpont, az átalakulásra több millió eurót fordítanak - közölte a tulajdonos West End Magyarország Zrt. A tájékoztatás szerint a bevásárlóközpontban jelenleg több mint 400 üzlet található, ennek több mint egyharmada kicserélődött az elmúlt három évben egy tudatos, új célcsoportokat célzó stratégia eredményeképpen.

A következő három évben számos új üzlet és szolgáltatás, valamint további fejlesztések várják majd a látogatókat. Az épület egyes részeit felújítják, így a csaknem 50 éttermet és kávézót magában foglaló ételudvart is.

Az átalakítás során maximálisan kihasználják a digitalizáció nyújtotta lehetőségeket - jelezte a tulajdonos. A logó mellett megújul a tájékoztatórendszer is, ahol szintén a digitális felületeket helyezik előtérbe. A bevásárlóközpont a jövő év első felében bevezeti az egyszerű, papírpénzmentes parkolást.

A pláza évente több mint 20 millió látogatót fogad. Az elmúlt három évben átlagosan 5 százalékkal nőtt a látogatószám. A társaság éves árbevétele meghaladja a 30 millió eurót.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 5. hétfő
Györgyi
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33