A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2025 márciusában a kiskereskedelmi forgalom volumene havi alapon 0,5 százalékkal csökkent.
2017 februárjában nem nőtt a bolti kiskereskedelem, a januári közel 5 százalékos nekibuzdulás után. A húsvéti ünnepi bevásárlás azért ad majd lendületet.
A bolti kiskereskedelem mindig is hullámzik év közben, ez természetes. 2017 elején a hideg, fagyos időjárás eleve nem sok jót vetített előre, de ebből a januári 4,8 százalékos megugrás mellett semmi sem látszott. A februári 1 százalékos többlet viszont a piacon nem érzékelhető elmozdulás - írja közleményében a blokkk.com.
Az élelmiszerpiac februárban nem mozdult, az iparcikk is beszorult a 3 százalékos szint alá, üzemanyagból pedig kevesebb fogyott az egy évvel korábbinál. A havi bruttó bérek, keresetek egy év alatt 10 százalékkal nőttek 2017 elejéig, így több pénz volt a zsebekben, de ezt nem nagyon vitték a boltba a családok.
Az év eleje ritkán jön be
2013 óta azért folyamatosan nő a bolti költekezés, de az év eleji lendület, vagy éppen bukdácsolás nem jelentett tartós irányzatot. Az elmúlt évek elejének bolti költekezése a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint végül nem is esett egybe az éves mutatókkal.
Többféle hatás is nyomta felfelé, vagy éppen lefelé a kiskereskedelmi mutatókat. Nyilván, egy rosszabb időszakot követően könnyebben ugrott a vásárlás (a statisztika nyelvén ez bázishatás), vagy éppen fordítva. Ez pontosan így volt 2017 januárjában (előtte egy évvel nem volt nagy megugrás) és februárjában is (akkor meg igen).
A 2014-es és 2015-ös esztendőket az online kassza bevezetése nyomta felfelé, 2016-ban pedig a munkaerőhiány nagyobb béremeléseket kényszerített ki, így volt miből a boltban többet költeni. Megfigyelhető az is, hogy azért az év eleji lendületnél, az első félévnél már kisebb növekedési ütemeket hoztak a második félévek, pedig ott voltak a karácsonyok is.
Ha kíváncsi vagy a boltok legütősebb akcióira, akkor KATTINTS IDE.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Na de a húsvét
A március már belelóg a húsvéti bevásárlások időszakába, ekkor ugrik meg jelentősebben az élelmiszerköltekezés. Az iparcikk vásárlás sem marad le sokkal, hiszen a jó idő ezen az áruterületen is pénztárcanyitogatónak számít. Feljebb pörögnek a szabadidős programok, a kertészkedés, kirándulás, lakásfelújítás teendői, többet utaznak, autóznak a családok. És jönnek a tavaszi ruhaújdonságok is.
A húsvét, akár márciusra, akár áprilisra esik, már a márciusi időszakban felhúzza az élelmiszervásárlásokat. A korábbi évek tapasztalatai szerint 50 milliárd forint körüli megugrással lehet számolni az élelmiszerboltokban 2017-ben is, aminek nagyja a húsvéti ünnepi költekezés. 2016 márciusában egyébként 375 milliárd forintot hagytak a vásárlók az élelmiszerboltok pénztáraiban, 15 százalékkal többet, mint februárban.
Az iparcikkek vásárlása is megugrik márciusban, egy 40 milliárd forint körüli növekményt könyvelhettek el a kereskedők az elmúlt években, 2016-ban pedig túllépte az iparcikk piac a 270 milliárd forintos bevételt.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


