13 °C Budapest

Árzuhanást hozhat az újabb áfacsökkentés

MTI
2017. február 13. 09:03

A halhús áfájának 5 százalékra csökkentése lendületet adhat a magyar akvakultúrának, a halászati termékek előállításának, és segíti a fogyasztás növekedését - mondta Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MAHAL) elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Kiemelte: az áfacsökkentés 15 százalékkal csökkentheti a halárakat.

A legnagyobb problémája az ágazatnak, hogy a sertés- és a baromfihús áfájának csökkenetésével versenyhátrányba került - mondta.

A fogyasztók a halak árát magasnak tartják, mivel jelenleg egy kilogramm sertéscomb csont nélkül annyiba kerül, mint egy kilogramm élő ponty - tette hozzá.

Hozzátette: Magyarország a környező országokhoz képest versenyhátrányba kerülhet amiatt is, hogy januártól egy uniós irányelv alapján a halastavakat elárasztó vízért is fizetni kell vízkészlethasználati járulékot. Jelezte: kezdeményezték a rendelet módosítását a belügyi tárcánál, mert az tovább rontja az alacsony jövedelmezőséget. A karácsonyt követő hónapokban alig akad vevő a szakboltokban, a karácsonyi időszakban a lakosság az éves mennyiség 60-70 százalékát elfogyasztja.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Beszélt arról is, hogy 2016 végén megalakult a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet, a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetsége és a Magyar Akvakultúra Szövetség egyesülésével.

Magyarország a 3. legnagyobb pontytermelő ország Európában, a magyar édesvízi halak exportja jelentős, mintegy 30 millió eurót tesz ki évente. Az áfacsökkentés ezért is lehet az akvakultúra kitörési pontja - mutatott rá.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 7. szerda
Gizella
19. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?