12 °C Budapest

Még több pénzt költünk idén karácsonykor

Pénzcentrum
2015. december 22. 08:30

Az előzetes várakozásoknak megfelelően alakul a karácsony előtti bevásárlási szezon az áruházakban: az egész évben tapasztalt fogyasztásnövekedés átlagosan 4-5 százalékkal pörög fel decemberben. Az emberek alkalmazkodtak a márciusban bevezetett nyitvatartási rendhez, ugyanis az adventi vasárnapokon nem volt akkora forgalom, mint ahogy arra sokan számítottak - írja a Magyar Idők.

Míg a bronz- és ezüstvasárnapon kevésbé, az aranyvasárnap hétvégéjén meglódult a friss fogyasztási cikkeket, élelmiszereket kínáló üzletek forgalma. Az utolsó pillanatra hagyott ajándékbeszerzések miatt az iparcikk-kereskedőknél is tumultus van. Tegnap szinte az összes fővárosi bevásárlóközpontban, illetve a hipermarketekben is érzékelhető volt az átlagos hétfői forgalomhoz képest jóval élénkebb látogatottság, ami a várakozások szerint szenteste napjáig csak fokozódni fog.

Akár a 950 milliárd forintot is meghaladhatja a decemberi forgalom, ami kiváló eredmény a korábbi évekhez viszonyítva. Az új nyitvatartási rend szerint szenteste napján a korábbi évek 14 órai zárásához képest idén már 12 órakor bezárnak az áruházak, amelyek közül eleve csak a napi fogyasztási cikkeket kínáló üzletek tarthatnak nyitva. Az iparcikkeket kínáló boltoknak már holnapután véget ér a karácsonyi bevásárlási szezon, az egy nappal korábbi zárás ugyanakkor egyáltalán nincs negatív hatással az idei bevételekre

- mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára, Vámos György.

Az Auchan áruházláncban egész évben tapasztalták a fogyasztási kedv növekedését, ennek megfelelően a karácsony előtti bevásárlási szezon is jól alakul - a friss élelmiszerek, szezonális termékek tekintetében a szenteste előtti napok forgalmát is beleértve. A Tesco az éves forgalom ötödét produkálja novembertől az év végéig, ez a korábbi évek adatai alapján azt jelenti, hogy az idén 140-150 milliárd forint körüli bevételt érnek el a karácsonyi szezonban. A CBA üzletlánc kommunikációs igazgatója, Fodor Attila is arról számolt be: számottevően nem tett rá a decemberi vasárnapi nyitvatartás a tavalyhoz képest egyébként erősebb vásárlóerőt mutató ünnepek előtti értékesítésre.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 6. kedd
Ivett, Frida
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?